Itthon MTI / hvg.hu 2019. július. 03. 18:55

Felmentették a férfit, aki feljelentette a nagykanizsai javítóintézet vezetőjét

A férfi feljelentette az igazgatót, de előbb ezt az eljárást megszüntették, majd az alkalmazott ellen indult eljárás hamis vád miatt.

A Zalaegerszegi Járásbíróság jogerősen felmentette a hamis vád alól az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Debreceni Javítóintézete Nagykanizsai Telephelyének korábbi alkalmazottját, aki az intézet vezetője elleni – a rendőrség szerint alaptalan – feljelentése miatt került bíróság elé – közölte a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-vel.

A zalai férfi 2018 májusában tett feljelentést a nagykanizsai javítóintézet vezetője ellen, mert szerinte az "megszegte közfeladattal kapcsolatos kötelezettségeit", mert az intézet növendékeinek szökését nem szankcionálta, hanem jutalomszabadságként könyvelte el, és ezzel kapcsolatban hamis iratokat készített.

A feljelentés alapján a rendőrség nyomozása – figyelembe véve a fenntartó Emmi Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósága vizsgálati jelentését – az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette, mivel az nem tárt fel törvénysértést.

A feljelentő férfi ellen ezek után a Zalaegerszegi Járási Ügyészség emelt vádat 2019 márciusában, hamis vád bűntette miatt.

A Zalaegerszegi Járásbíróság a tárgyaláson meghallgatta a megvádolt férfit, illetve tanúkat kérdezett ki, továbbá értékelte a főigazgatóság vizsgálati jelentését is. A tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás során azonban a bíróság alaptalannak tartotta a hamis vád bűncselekmény vádját és a férfit bűncselekmény hiányában felmentette.

Az ítélet indokolásában elhangzott: a vizsgálati jelentés nem felelt meg a követelményeknek, a többi között nem értékelte a tanúk vallomásait, amelyek lényegi információkkal szolgáltak az ügyben, a vizsgálati jelentésben foglaltak és a vallomások pedig nem álltak összhangban. A bíróság ezek összevetéséből arra a következtetésre jutott, hogy a hamis vád bűncselekmény nem valósult meg.

A férfi korábban a vádemeléskor a 24.hu-nak azt mondta, nem vádolt hamisan senkit, szerinte a hatóságok ki sem vizsgálták a feljelentését, ugyanis egyetlen tanút sem hallgattak meg azok közül, akiket ő megjelölt igaza bizonyítása érdekében. Szerinte 9 intézeti szökés hivatalosan is igazolható, de ennél többről tudnak. Egyebekben pedig elmondta, hogy szerinte nagyon nagy problémák vannak Nagykanizsán a javítóintézettel.

Tavaly nyáron egyébként Székely László ombudsman is igen komoly problémákat tárt fel a nagykanizsai javítóintézettel kapcsolatban.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.