Az MSZP-Párbeszéd főpolgármester jelöltje egy Facebook-bejegyzésben közölte, nem száll vitába az őt egy nappal korábban bíráló Gyurcsány Ferenc ellen, a célja ugyanis az összefogás és a Fidesz legyőzése.
„Sokan kérdeztétek, mit szólok ahhoz: Gyurcsány Ferenc a tegnap esti tévészereplését arra használta, hogy – a 444.hu megfogalmazása szerint – alázzon engem. De attól, hogy ő megváltoztatta a véleményét, én nem fogom a sajátomat” – írta a politikus. Hozzátette: aki tegnapelőtt a szövetségese volt, az nem lesz ma az ellenfele. „Ráadásul baromira unom azt a játszmát az ellenzéki térfélen, hogy azt méricskéljük, melyikünk a legnagyobb kicsi, ahelyett, hogy nagy dolgokat csinálnánk Budapesten. Nem fogom hagyni, hogy tönkre tegyük az ellenzéki esélyeket és a budapesti többség reményét a változásra” - magyarázta a Facebook-bejegyzésben.