Heves indulatokat gerjesztett a Budapestről kiebrudalni tervezett Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) dolgozói körében a kormánynak az MTA- és a CEU-ügyhöz hasonló hozzáállása, amely szerint nem baj, ha a költözés miatt felmond az MTM összes muzeológusa, majd keresnek újakat. A kormány terveiről és hozzáállásáról a múzeum főigazgatója is szerette volna elmondani a véleményét, de megtiltották neki, hogy szóba álljon lapunkkal.
„Nincs más szó, mint a zavart kétségbeesés arra, ahogy megéljük, ok nélkül teszik tönkre a szakmánkat, az életünket, mindazt, amiért dolgozunk, amire az életünket feltettük. Tényleg ennyire semmit sem ér a természettudományos nemzeti örökségünk, ennyire semmit sem érnek az azt gondozó, őrző, fejlesztő emberek, hogy még racionális ok sem kell, amely mentén feláldozhatók a múzeum értékei, és amely mentén mi is feláldozhatók vagyunk?” – ilyen és ehhez hasonló elkeseredett bejegyzések tucatjai árasztották el kedden a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) belső levelezőlistáját, miután megírtuk, hogy az intézmény – eddig csak felvetésszinten emlegetett – Debrecenbe költöztetése gyakorlatilag már nem elkerülhető. Annak ellenére sem, hogy az intézmény egy felmérésre válaszoló munkatársainak 100 százaléka nemcsak ellenzi és szakmailag is rendkívül károsnak tartja az áttelepítést, de közel 90 százalékuk nem is vállalná a munkát az új székhelyen.
Az egyik, a folyamatokra érdemi befolyással is bíró kormány-tisztségviselő válasza erre – ahogy írtuk – nagyjából az volt, hogy „sebaj, majd keresünk új muzeológusokat”, ami végképp kiborította az intézményben dolgozókat: a döntéshozók szerintük egyszerűen nem fogják fel, nem is értik, hogy fiatal, frissen végzett vagy minimális tapasztalattal bíró muzeológusokra nem lehet rábízni egy régi gyűjteményt – pláne Magyarország legnagyobb, több mint tízmillió példányos gyűjteményét.
Bár a jelenlegi munkatársak felmondásával előálló szakemberhiányt a cikkünk megjelenése után a debreceni lapnak adott interjújában a város fideszes polgármestere is azzal próbálta bagatellizálni, hogy a Debreceni Egyetem „képes biztosítani a múzeum számára szükséges szakemberbázis képzési feltételeit”, az MTM dolgozói szerint ez nem igaz: nemcsak Debrecenben nem létezik jelenleg természettudományi muzeológiai képzés, de ahol van ilyen a világon, ott is csak rengeteg terepmunkával, tapasztalt muzeológusok mellett lehet beletanulni a gyakorlatot – az általános képzés után.
Vagyis, ha a Természettudományi Múzeum jelenlegi dolgozói, ahogy előrevetítették, majdnem mind felmondanának, még ahhoz sem lenne elegendő munkaerő, hogy a Budapesten becsomagolt gyűjteményt egyáltalán szakszerűen ki tudják csomagolni Debrecenben – magyarázta a hvg.hu-nak Vásárhelyi Tamás, a múzeum korábbi, immár nyugdíjas főigazgató-helyettese, aki a megkérdezettek közül egyedüliként merte vállalni a nevét a múzeum melletti kiálláshoz.
Az MTM állattárának szipókásrovar-gyűjteményében dolgozó, a poloskák rendszertanával (is) foglalkozó biológus-kutató szerint nemcsak a tapasztalathiány okozna gondot, ha új munkatársakat kényszerülne felvenni a múzeum:
Az élővilág nem ismer politikai határokat, sőt, klimatikus határokat is egyre kevésbé: nemzetközi együttműködésben kell dolgoznunk. Ilyen kapcsolatokat kiépíteni pedig szintén nem megy egyik napról a másikra, ha lekukázzák a tapasztalt szakembereket, az MTM hosszú időre kieshet a természettudományi kutatások vérkeringéséből
– véli a volt főigazgató-helyettes.
A belső levelezésben "Blood, sweat and tears" vagyis „vér, veríték és könnyek” címen futó üzenetözön alapján a munkatársak körében óriási indulatokat keltett a kormány fenti tisztségviselőjének az a megnyilvánulása is, amelyben azt vágta az MTM-ben dolgozók fejéhez, hogy "Debrecentől ki vannak borulva, de amikor Egyiptomba mennek fél évre állami pénzen, akkor bezzeg nem reklamálnak, hogy milyen messze van".
Igen, ehhez a múzeumhoz megannyi vér, veríték és könny tapad. Aki gyűjtött közülünk az isten háta mögött, szinte mind hazahozott valami betegséget – vagy akár bele is halt, mint Fenichel Sámuel.
– írta a muzeológusok egyike, míg mások Dely Olivért emlegették, aki a múzeumnak (a hazának) gyűjtve súlyos balesetet szenvedett Egyiptomban, és az MTM további olyan kutatóinak eseteit, akik ugyancsak gyűjtés közben kaptak el súlyos fertőző betegségeket (kolerát például, nemrégiben), szenvedtek mérgezést vagy egyéb, maradandó egészségkárosodást.
Felháborító ez a nyegle, rosszindulatú hozzáállás. Ezek komolyan azt hiszik a minisztériumi íróasztal mögött, hogy mi szórakozni, meg kirándulni járunk Egyiptomba? Amikor ezt hiszik, kérem, idézzék fel, mik történtek-történhetnek egy ilyen gyűjtőúton a kollégáimmal!
– összegezte a munkatársaiban is dúló indulatokat Vásárhelyi Tamás, visszautasítva egyúttal azt is, hogy az MTM munkatársai az állam pénzén utazgatnának: a kutatók gyűjtőútjait ugyanis az utóbbi évtizedekben kizárólag pályázati pénzből, egy meghívó ország költéségén, csereprogram keretében, vagy a szenvedélyükké vált munkájuk iránti elkötelezettségből saját pénzből finanszírozzák.
A volt főigazgató-helyettes szerint az is rosszindulatú feltételezés, hogy a muzeológusok lustaságból, kényelmi okokból tiltakoznak a költözés ellen.
Nem arról van szó, hogy nekem, vagy bármely kollégámnak büdös lenne Debrecenbe költözni, hanem arról, hogy minden észérv ez ellen szól. Kockázatos a gyűjtemény épségére nézve, a Dunántúlon élők részére pedig gyakorlatilag megközelíthetetlenné tenné a múzeumot.
Az már az MTM-nek a költözésről a kormánynak írt részletes elemzéséből is kiderült, hogy a főként szerves anyagokból álló gyűjtemény legtöbb darabja különlegesen sérülékeny, az óvatosság miatt a pedig a költözés-kicsomagolás-becsomagolás – rendkívül időigényes lenne, gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítené a múzeum alaptevékenységét.
Miért kell ok nélkül elveszíteni az ország szakértőit, akik sokszor több száz kilométeres körzetben az egyetlen szakemberei területeiknek – olyan területeknek, amelyek a klímaválság, az egyre szaporodó inváziós károkozó vagy egészségügyi kockázatot jelentő fajok miatt egyre fontosabb szerepük lesz az életünkben?
– vetették fel többen a költözés és a szakemberek távozásának másik, erős kockázatát a belső levelezésben, de olyan is volt, aki egyenesen a minisztériumba üzent volna: "Közalkalmazottként finoman szólva sem agyonfizetett muzeológusaink (a Kjt besorolása szerint egy 20 éve dolgozó, PhD-vel, nyelvvizsgával rendelkező muzeológus bruttó 272.400, nettó 181.146 Ft ot keres havonta) erejükön felül, életüket és megélhetésüket kockáztatva dolgoznak az állami vagyon, a Magyarország nemzeti kulturális kincsébe tartozó természettudományos gyűjtemények megőrzésén, gyarapításán, feldolgozásán és bemutatásán. Sokszor elöregedett helyszíneken, elhanyagolt és munkavégzésre minimálisan alkalmas körülmények között. És nem heti 40 órában, hanem gyakran napi 10-12-ben. Így becsméreljük tehát ezeket az önfeláldozó és elhivatott szakembereket, akik többek közt az emberiséget jelenleg leginkább érintő és veszélyeztető környezeti problémák tudományos alapjaival foglalkoznak.”
A MTM főigazgatójának véleményét, bár szívesen nyilatkozott volna a hvg.hu-nak, sajnos nem ismerhettük meg. Korsós Zoltánt természetesen korábbi cikkünk megjelenése előtt is kerestük, de akkor nem akart élni a lehetőséggel, a cikk megjelenése után viszont maga jelezte, hogy szeretne reagálni a kormány illetékesének kijelentéseire és megértetni, hogy miért nagy baj, ahogyan a költözés ügyét kezelik. Az Emmi azonban
megtiltotta a főigazgatónak, hogy reagáljon.
A sajtóosztályon keresztül azt kérték tőle, hogy „a téma érzékenységére tekintettel” hárítsa el a megkereséseket.
