Itthon hvg.hu 2019. június. 03. 10:20

Elítéltek egy 2014-es Pride-résztvevőt

Egy akkori ellentüntető jelentette fel a férfit, mert szerinte megsértette az emberi méltóságát.

Elítélt első fokon a bíróság egy külföldi férfit, aki a 2014-es Pride-on "emberi méltóságot sértő módon" nyúlt a másik férfihoz – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat szerint a vádlott, egy 52 éves külföldi férfi 2014. július 5-én, a melegfelvonulás napján keveredett szóváltásba egy, a közelben tartott tüntetésen részt vevő férfival. A szóváltás után a sértett megkérte, hogy távozzon, de a férfi ennek nem tett eleget, és a másik férfit átkarolva egy közös fényképet akart készíteni, majd amikor a tüntető el akart távolodni tőle, a vádirat szerint végigsimította, illetve megmarkolta a mellét, megsértve ezzel emberi méltóságát. Ezután a vádlott a nemzetiszocialista rendszerben használt karlendítést és katonai díszlépést utánozva elsétált.

Korábbi hírek szerint a vádlott egy Magyarországon élő amerikai férfi volt, aki a Pride résztvevőjeként egy ellentüntetővel keveredett szóváltásba, ő tett később feljelentést.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a külföldi férfi ellen emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, a bíróság pedig a férfit a vád szerint bűnösnek mondta ki, és kettő évre próbára bocsátotta. 

Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyészség pénzbüntetés kiszabása, a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezéssel élt.

A 2014-es Budapest Pride-on egyébként több incidens is történt: a Hősök terénél mintegy 15-20 ember rohant szitkozódva a tömegbe, de a rendőrök visszaszorították őket; egy készenléti rendőr a fején sérült meg, miután nekidöntötték a kordont; egy ember mocskosbuzizva felmászott egy kamion tetejére, ám őt a Pesti Központi Kerületi Bíróság – gyorsított eljárásban – felmentette, mivel úgy látta a bíró, hogy az illető nem követett el szabálysértést, mert nem figyelmeztették előzetes arra, hogy nem mehet fel a jármű tetejére.

Hirdetés