Az eset a VI. kerületi Liszt Ferenc téren történt szerda hajnalban. A feltételezett elkövetőket elfogták.
Szerda hajnali háromkor egy nő és egy férfi minden előzetes szóváltás nélkül egy üveggel fejbe verte a Liszt Ferenc tér egyik padján ülő, 39 éves nőt. Ezután a kabátjánál fogva lerántották a földre, és többször megütötték, közben pénzt követeltek tőle. Mivel a sértett nem adott nekik, átkutatták a zsebeit, és elvették a telefonját.
A VI. kerületi nyomozók pár órán belül, még délelőtt azonosították a két feltételezett elkövetőt; a 20 éves R. Józsefet és a 31 éves A. Andreát, akiket egy Hegedű utcai lakásban fogtak el. Kiderült, hogy a férfi és a nő nemcsak együtt rabolt, de együtt is élnek.
A kutatás során a hálószobában a párna alatt a rendőrök megtalálták a mobiltelefont, amit lefoglaltak, és visszaadtak a tulajdonosának.
A nyomozók a párost előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd vették őrizetbe őket. Előzetesbe kerülhetnek.