Itthon hvg.hu 2019. május. 28. 18:06

Török Gábor a centrális erőtér felbomlásáról beszélt

A politikai elemző szerint a DK elfoglalni látszik az MSZP korábbi helyét.

A centrális erőtér felbomlását és a két pártból álló rendszer visszatérését jelzi az európai parlamenti választás eredménye – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor politikai elemző. Orbán Viktor miniszterelnök gondolkodik centrális erőtérben, ami azt jelenti, a Fidesz mellett jobb- és baloldalon is egy nagyjából egyformán gyenge tömb létezik, ami megakadályozza a Fidesz leváltását.

Török Gábor az EP-választás után úgy vélte,

a DK és a Momentum megerősödésével elindultunk visszafelé a kétosztatú pártrendszer irányába,

ami azt jelenti, hogy van egy nagyon erős Fidesz,

de igazán jelentős, releváns szereplők tőle balra állnak, méghozzá nagyon.

A DK–Momentum-kettősbe belelátható szerinte az MSZP–SZDSZ-páros, a DK látszik elfoglalni az MSZP régi helyét, a Momentum hasonlít arra a helyével, támogatottságával és regionális megjelenésével, amit az SZDSZ mutatott. Török beszélt arról is, míg a kampányban a DK-nak volt világos üzenete – hogy Európai Egyesült Államokat akar –, addig az MSZP arról beszélt, "van közös lista".

Török szerint

ez minden idők egyik legborzalmasabb választási üzenete volt, amely értelmetlen és béna.

Hirdetés