Itthon hvg.hu 2019. május. 23. 14:39

A Fidesz nem megy el az antirasszista minimumról szóló összpárti beszélgetésre

Nem jelezte a szervezőknek a Fidesz, hogy el akar menni a romaellenes kampányesemények ellen fellépni szándékozó összpárti eseményre, amit roma jogvédők szerveznek. Pedig a szervezők meghívták a pártot.

Törökszentmiklós, vonulás, új gárda – a kampányban előkerült megint a romakártya, ami ellen fellépnek roma polgárjogi szervezetek is. A Roma Sajtóközpont és az Idetartozunk Egyesület választási Emberi Jogi Minimumot fogalmazott, "amelyben többek között azt várjuk a pártoktól, hogy különösen a választási kampányok során tartózkodjanak a szélsőséges megnyilvánulásoktól. A dokumentumhoz több tucat szervezet és több mint ezerötszáz magánember csatlakozott" – írja a két szervezet közleményében.

Péntek délutánra ezért meghívták a mérsékelt pártok képviselőit, álljanak ki, csatlakozzanak a jogi minimumhoz, és fejtsék ki álláspontjukat. Eddig Arató Gergely (DK), Sermer Ádám (Liberálisok), Donáth Anna (Momentum), Hegyi Gyula (MSZP), Jávor Benedek és Kovács-Cake Olivio (Párbeszéd) jelezte részvételét. A helyszín a Mozsár Bisztró, Budapest, Nagymező utca 21., időpont: május 24., péntek, 14 óra.

A szervezőktől megtudtuk a Fideszt is hívták az eseményre, de a párt nem reagált a megkeresésre.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.