Itthon hvg.hu 2019. május. 19. 08:48

Visszaszólt a Fidesznek Czeglédy Csaba

Egyúttal három sajtó-helyreigazítást is küldött.

Czeglédy Csaba a Facebookon reagált a Fidesz frakciószóvivőjének szombati sajtótájékoztatójára, ahol az hangzott el, hogy az ellenzék kezdettől fogva falaz Czeglédynek. Halász János Debrecenben azt mondta, a Demokratikus Koalíció azért tette fel Czeglédy Csabát a párt európai parlamenti listájára, hogy mentelmi jogot adjon neki, és eltüntesse a nyomokat, amelyek titkos, külföldi trezorjaihoz vezetnek.

Értem én, hogy Halász János szerelmes belém, ezért foglalkozik velem ilyen sokat. Nincs is ezzel semmi baj, csak meséljen erről Kövér Lászlónak is

– kezdte bejegyzését Czeglédy Csaba, aki közölte, három sajtó-helyreigazítási kérelmet postára is adott, egyet a HírTV-nek, egyet az Origónak, egyet pedig a Magyar Nemzetnek. Ebben azt kéri, közöljék, valótlanul állították, hogy több külföldi széfje is van, továbbá, hogy hozzáférhet külföldi trezorjaihoz, féltett irataihoz, esetleges vagyonához, de megsemmisíthet perdöntő bizonyítékokat is.

Hangsúlyozta, 2019. március 7-e óta szabadlábon van, azóta szabadon utazhat akár külföldre is, az utazási szabadságához tehát semmi köze nincsen a mentelmi jogának, és jogerős bírósági döntés van arról, hogy esetében sem a szökés, elrejtőzés, sem a bizonyítás megnehezítésének veszélye nem merül fel.

Szerinte a jogsértés súlyát növeli, hogy őt ismét nem kérdezték meg, nem reagáltatták.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.