Ellenzéki képviselők külön kérték a külföldi ellenőrök Magyarországra küldését, de ez valamiért mégsem jött össze.
Csütörtökön lejár az európai parlamenti választásra érkező megfigyelők bejelentésének határideje; három nappal a határidő lejárta előtt mindössze 37 jelöltet vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
A megfigyelőket a levélszavazatok ellenőrzésére, a külképviseleti voksolás nyomon követésére, illetve az egyéni választókerületi székhelyekre a levélszavazatok gyűjtésére szolgáló urnák felügyeletére lehet bejelenteni. A választási eljárási törvény szerint külképviseletekre a listát állító jelölőszervezetek két-két megfigyelőt bízhatnak meg. A közös jelöltet állító szervezetek együttesen jogosultak két megfigyelő megbízására. Az NVB eddig húsz külképviseleti megfigyelőt vett nyilvántartásba, valamennyit a Fidesz–KDNP jelentette be.
Az EP-választáson listát állító pártok a Nemzeti Választási Iroda (NVI) tevékenységét nyomon követő megfigyelőket is delegálhatnak, akik egyebek mellett személyesen követhetik majd a levélszavazatok szavazási iratainak és a levélszavazatoknak a feldolgozását. A listát állító jelölőszervezetek legfeljebb öt-öt ilyen megfigyelőt bízhatnak meg. Az NVB eddig 14, az NVI mellé delegált megfigyelőt vett nyilvántartásba: ötöt a Fidesz–KDNP, ötöt a Jobbik jelentett be, négyet pedig a Mi Hazánk Mozgalom.
Mivel az országgyűlési egyéni választókerületi székhelytelepüléseken is lehetőség van a levélszavazatok leadására, a listát állító jelölőszervezetek oda ugyancsak megbízhatnak két-két megfigyelőt. Az országgyűlési egyéni választókerületi székhelytelepüléseken a leadott levélszavazatokat az iroda folyamatos felügyelete alatt álló urnába lehet bedobni, a jelölőszervezetek által megbízott megfigyelők pedig jelen lehetnek az urna felügyelete során. Az NVB eddig három ilyen megfigyelőt vett nyilvántartásba: a Fidesz–KDNP által bejelentett megfigyelő a kisvárdai, a vásárosnaményi és a mátészalkai egyéni választókerületi választási irodánál ellenőrzi a levélszavazatok gyűjtését.
A megfigyelők bejelentésére május 16-án 16 óráig van lehetőség.
Nem jön az EBESZ
A Népszava közben azt írta: információik szerint nem vesznek részt a jövő vasárnapi magyarországi EP-választáson az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői. A lap szerint még februárban magyar európai parlamenti képviselők kérték, hogy legyenek itt az EBESZ megfigyelői, a "tavaly áprilisban észlelt, és immár az ügyészség által is megerősített választási visszaélések miatt". Azt is kérték, hogy az EBESZ a szokásos megfigyelői delegáció helyett "ezúttal sokkal erőteljesebben tartsa rajta a szemét a májusi EP-választáson". Az viszont nem derült ki, hogy kérésüket miért nem hallgatták meg.
EBESZ: nem voltak adottak az egyenlő feltételek a magyar választáson
Akkora volt a Fidesz médiatúlsúlya, és a kormány annyival többet kampányolhatott, hogy ugyan maga a választás tiszta volt, egyenlő versenyről szó sincs - állapította meg az EBESZ. A szervezet sajtótájékoztatón ismerteti eredményeit. "Vegyék komolyan ezt a jelentést!" hangsúlyozta a misszióvezető a kormánynak.
(Kiemelt képünk illusztráció.)