A Fidesz nem száll le Karácsony Gergelyről.
Gyámság alá kell helyezni Karácsony Gergely zuglói polgármestert - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A kerület országgyűlési képviselője, választókerületi elnök, Jelen Tamás bejelentette, rendkívüli testületi ülést kezdeményeznek az önkormányzatnál.
Kocsis Máté szerint Karácsony teljesen alkalmatlan a kerület vezetésére, egyedül Zuglóban veszteséges a parkolási rendszer működtetése, amely az elmúlt időszakban csaknem egymilliárdos hiányt termelt.
Kocsis szerint
Karácsony Gergely hiába menekül a felelősség alól, ő maga írta alá a szerződést, amit az általa irányított hivatal készített elő, és az általa elnökölt képviselő-testület fogadott el.
Kocsis arra nem tért ki, hogy a képviselőtestületben a Fidesz is megszavazta a parkolásra vonatkozó előterjesztéseket. A parkolók és a parkolóórák üzemeltetéséről külön pályázatok voltak, utóbbinál tartózkodott Karácsony, mert mint utóbb kiderült, nem értett vele egyet. Karácsony az elmúlt napokban többször beszélt arról, miért nem szavazott nemmel vagy vétózta meg az egészet, és azt mondta, az MSZP és a Fidesz háttéralkut kötött.
Kocsis szerint viszont ha Karácsony nagyon akarja, többféle módon is megakadályozhatta volna az előterjesztés elfogadását. Egy polgármesternek lehetősége van a testület döntésének végrehajtását felfüggeszteni, három napon belül javasolhatja az előterjesztés újratárgyalását, és erről 15 napon belül minősített többséggel kell ismét döntenie a képviselőtestületnek. Ezentúl kormányhivatalhoz is fordulhat jogi segítségért, állásfoglalásért, vagy az aláírás jogát delegálhatja bármely helyetteséhez. Ezek közül egyik sem történt meg, tehát Karácsony Gergely akaratával született meg a döntés, bármit is állít.
A zuglói Fidesz vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezte és pénzszivattyút emlegetett parkolás-ügyben, azonban ha egy kicsit is elvétik a lépést, máris könnyen magyarázkodhat más fideszes polgármester is. A szereplők többsége ugyanis több helyen feltűnik.