2019. március. 14. 13:01 hvg.hu Utolsó frissítés: 2019. március. 14. 13:56 Itthon

Este 10 után be kell zárni a VIII. kerületi Auróra pultját

Így döntött a bíróság. A klub most támogatóktól kér segítséget, mert a 10 órás pultzárás komoly gondot okoz nekik.

Nem tarthat nyitva éjszaka a VIII. kerületi Auróra utcában működő, népszerű Auróra Kioszk nevű hely, a pultot ugyanis 10 után be kell zárni, így döntött a Fővárosi Ítélőtábla – írja az Index.

A magát "Budapest egyik legutolsó nyíltan ellenzéki helyének" valló klub Facebook-oldalán azt írta, "volt már drograzzia, lebontatták a kertet, bepereltek minket a bérleti szerződésünkre hivatkozva, sőt még vételi ajánlatot is tettek a házra a tulajdonosnál. Az új front: az Auróra Kioszk (pult) ezentúl 22:00 után nem lehet nyitva."

A klub szerint az este 10 órási zárás a hely fennmaradását veszélyezteti, mert hatalmas bevételtől esnek el. Ezért szimpatizánsoktól várnak segítséget, támogatást gyűjtenek, a vendégektől pedig azt kérték, napközben fogyasszanak náluk.

Az Index azt írja, a józsefvárosi Auróra egy civil szervezeteknek otthont adó épület, főleg irodák vannak benne, ezek fenntartásában a közösségi házhoz tartozó két vendéglátó egység játszik fontos szerepet. Ezeket az önkormányzat több mint egy éve próbálja valamilyen módon korlátozni, de a helyről a kormánysajtó is közölt már például sorosozós cikket.

Az ítélethirdetés után a Magyar Helsinki Bizottság azt közölte: az Auróra segítségükkel mindenképpen a Kúriához fordul az igaza bizonyításáért. Ez viszont akár másfél évig is eltarthat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.