Délután 8-12 fok várható.
Szerdán kezdetben északon és a Dunántúlon, majd egyre nagyobb területen esős, záporos idő lesz jellemző, több napsütés a déli tájakon ígérkezik, de délutánra itt is beborul az ég.
A délnyugati szél megélénkül, északon erős lökések kísérhetik. Délután 8-12 fokra készülhetünk.
Szerdán mind a hidegfrontra, mind a melegfrontra érzékenyek szervezetét megviselheti az időjárás. Általános lehet a fejfájás, a rossz közérzet, valamint alvászavarok is jelentkezhetnek. A szív- és keringési rendszer betegségeivel küzdők vérnyomás-ingadozást, szédülést, rosszullétet tapasztalhatnak.
A csapadékos időben felerősödhetnek az ízületi fájdalmak. Keleten fülledtség is ronthatja a komfortérzetet, a légzési nehézségekkel küzdőknek nem tanácsos hosszabb időt a szabadban tölteni. Ne feledkezzünk meg a vitaminpótlásról és a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!
Csütörtökön már mindenütt több lesz a napsütés, futó záporok főként az ország északi felében fordulhatnak elő. A nyugati, északnyugati szél a déli tájakat leszámítva élénk, erős lehet. Napközben 9-13 fokot mérhetünk.