Az Akadémia volt elnökének véleménye az MTA és az Innovációs Minisztérium között aláírt szándéknyilatkozatról.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minisztere által 2019. március 8-án aláírt szándéknyilatkozat alapján akár egy jól működő kutatóintézet-hálózat is létrejöhetne Magyarországon. Ennek egyik feltétele, hogy a tudományos közösség az eddig tanúsítottnál is erőteljesebben és határozottabban álljon ki a tudományos kutatásnak Magyarország Alaptörvényében garantált szabadsága és az MTA mellett. A másik, hogy az ITM a semmittevés és koncepciótlanság álcázására szolgáló üzengető, halogató taktikáját feladva, méltányos, nyílt, átlátható, a kutatói közösséget partnernek tekintő, tisztességes tárgyalásokat folytasson az MTA vezetőivel, kiemelten annak elnökével.
Mégis, a szándéknyilatkozat, amely a fenti két feltétel esetén kiutat jelenthet a mai méltatlan és az ország számára károkat okozó helyzetből, az MTA kutatói közösségének jelentős részében felháborodást, és nem reményt/megnyugvást váltott ki.
Ennek fő oka, hogy az ITM elveszítette, vagy meg sem szerezte hitelességét a kutatók körében. Az ITM javaslatára ugyanis az MTA intézeteinek költségvetését 2018 júniusában – az MTA elnökével való egyeztetés nélkül – a Magyarország 2019. évi költségvetéséről szóló törvényben az ITM fejeztében fogadta el a Parlament. Az ITM a törvény elfogadása óta semmilyen írásos javaslatot nem tett a finanszírozás módjára, vagy egy új működési rend kidolgozására. A 2019. évi dologi költségek – sok jogász szerint jogsértő – visszatartásával zsarolta az intézményeket és az Akadémiát. Az MTA következetes, kompromisszumot kereső magatartása és az MTA hazai és nemzetközi támogatottsága, valamint az ITM nyilvánvaló, már a közvélemény számára is jól látható inkompetenciája vezethetett el kilenc abszurd, bizonytalanságban töltött hónap után a szándéknyilatkozat aláírásához, amelynek tervezetét is az MTA dolgozta ki. Az MTA elnökének munkáját az MTA 2018. december 6-i közgyűlése szinte egyhangúan nagyra értékelte, és további támogatásáról biztosította az elnököt. A kutatók szándéknyilatkozat aláírása után megnyilvánuló csalódottsága is az ITM iránti teljes bizalmatlanságot tükrözi. A kutatók csalódottságát ugyanis elsősorban az új vezető testületekbe történő paritásos delegálás váltotta ki.
A tudományos közösségnek azonban ebben a bizalmatlan légkörben is meg kell őriznie egységét, az MTA elnöke iránti bizalmát és támogatását, és a magyar tudomány érdekében józan megoldást kell találnia, amennyiben erre az ITM is képes és hajlandó.
Az alábbiakban a szándéknyilatkozat pontjainak sorrendjében javaslatot teszek azokra a feltételekre, amelyeknek a részletszabályozás során teljesülniük kell ahhoz, hogy az új kutatóhálózati rendszer létrejöhessen, és feladatait a nemzetközi normák szerint tudja ellátni.
„I. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke tudomásul veszi a Kormány szándékát, miszerint az MTA kutatóintézet-hálózatát az Akadémia szervezetén kívül kívánja működtetni.”
A megfogalmazás nyilvánvalóan utal arra, hogy az MTA elnöke nem önszántából, hanem a kormány szándéka alapján „veszi tudomásul” ezt a helyzetet, hiszen ha a kormány nem biztosítja az intézetek működési költségvetését, az intézetek nem tudnak kutatóintézetként működni. Márpedig Magyarországnak az az érdeke, hogy a több évtized alatt ki- és átalakult intézményekben dolgozó kiváló kutatók tovább dolgozhassanak, ennek pedig feltétele a költségvetésből történő működési finanszírozás.
„II. A tárgyaló felek megállapodnak abban, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatának 2020. január 1-től történő működtetésére a következő elvek mentén dolgoznak ki javaslatot:”
Ezzel az ITM elismeri, hogy eddig semmilyen javaslatot nem tett, és érdemi tárgyalást sem folytatott az új működési módról. A megfogalmazás azt is jelenti, hogy az MTA intézetei 2019-ben meg kell, hogy kapják működési költségvetésüket, hiszen az új rendszer 2020. január 1-től működik.
„II/1. Az MTA kutatóintézet-hálózata az új struktúra kialakulásakor egyben marad, az esetleges belső strukturális változtatásokról az új Irányító Testület dönt.”
Ez a pont nem igényel további kifejtést.
„II/2. A létrehozandó Irányító Testület(ek)be az MTA és a Kormány paritásos alapon küld képviselőket, a tudományos közösség többségi részvételének biztosítása mellett. A testület elnökét az MTA elnöke és a tudománypolitikáért felelős miniszter konszenzusos javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki.”
Ennek a részletes kidolgozásában van az MTA vezetőinek és a kutatóközösségnek a magyar tudományos kutatások jövője iránti nagy felelőssége. Hány testület jön létre? Célszerűen kettő. Az Irányító Testület (IT), amely valójában az intézményhálózat feletti felügyeleti/irányítói jogok gyakorlója célszerűen egy kis létszámú testület kell legyen. Mind az elnök, mind a tagok esetében azonban szabályozni kell a velük szemben támasztott követelményeket: tudományos fokozat, bizonyítottan eredményes kutatói gyakorlat (legalább öt év), bizonyított kutatásvezetői vagy kutatásértékelési gyakorlat (legalább három év). A paritásos delegálás csak akkor elfogadható, ha a finanszírozást biztosító kormány delegáltjainak legalább a fele elismert kutató. Az IT delegáltjai között is biztosítani kell a három nagy tudományterület, 1) matematika, természettudomány, mérnöki tudományok, 2) élettudományok, 3) társadalom- és bölcsészettudományok képviseletét.
Nyilvánvalóan szükség van egy Tudományos Tanácsra, amelynek létszáma lehetővé teszi a fenti három tudományterület szakmai lefedettségét. A létszámot valahol 21 és 27 fő között célszerű meghatározni. A Tudományos Tanács az IT tanácsadó testülete, amely értékelési, véleményezési és tanácsadási feladatokat lát el, és az IT elé döntésre kerülő előterjesztéseket véleményezi. Tagjai szakterületük nemzetközi mércével mérve is kimagasló teljesítményű tudósai, köztük számos külföldi taggal.
A testületek feladatait és jogköreit normatív módon szabályozni kell. Többek között az intézmények költségvetésének meghatározási eljárását és a kutatóközpontok (kutatóintézetek) főigazgatói (igazgatói) kinevezések rendjét.
Valójában a II/6. pontnál kell kifejteni, de az egész kutatóintézet-hálózat igazgatását, működtetését végző jogi személyről (Executive Agency), amely jelenleg az MTA Titkársága, is itt kell szót ejteni. Az új működtető jogi személy kinek a felügyelete/irányítása alatt áll? A jogi személyiségű működtető vezetőjét ki nevezi ki, és ki gyakorolja felette a munkáltatói jogokat? Ez elvben lehet az IT elnöke is, de ezt a részletszabályok kidolgozásakor tisztázni kell. Ha a működtető jogi személy vezetője az IT elnöke, akkor is szükség van egy a működtető szervezetet irányító felelős vezetőre (igazgatóra), aki a napi feladatokat összefogja, és az adminisztrációt irányítja.
Az IT és a TT összetétele alapvetően meghatározza, hogy az intézethálózat valóban a tudományos intézményeknél szokásos rendben és szakmai irányítással működik-e majd. A testületek összetétele határozza meg azt is, hogy az IT milyen minőségű szakmai véleményekre tudja alapozni az intézetek/kutatócsoportok finanszírozását érintő döntéseit és az azokban végrehajtandó potenciális változtatásokat. Ezek fontos – a szándéknyilatkozatban nem tisztázott – kérdések, amelyeket méltányos és nyilvános vitában kell eldönteni.
„II/3, Az MTA kutatóintézet-hálózat által használt/működtetett vagyon az MTA tulajdonában marad. Az érintett vagyon új konstrukcióban történő rendelkezésre bocsátásának jogcímét meg kell határozni.”
Ez tisztán jogi kérdés. Az MTA ingyenes használatba adja az intézményi vagyont, a kormány törvényben rögzített módon biztosítja a kutatóintézet-hálózat egészének működési, fenntartási, felújítási költségeit.
„II/4. Az intézetek az MTA névjegyét („brandjét”) használhatják, ha az MTA követelményeinek megfelelnek.”
Ez a kérdés nyilván a kutatóintézet-hálózat névválasztásakor merül fel. A jelenlegi intézményeknek a világban jól ismert neve van. A névváltoztatás sok kérdést vet fel, például a magyar tudományos teljesítmény nemzetközi mérését, de számos más pl. adatbázisokhoz való hozzáférés kérdését is. Legjobb megoldás az intézményi elnevezések változatlanul hagyása lenne.
„II/5. A kutatóintézet-hálózat világos, hosszú távú stratégia mentén (beleértve a finanszírozást is) működik.”
Ehhez törvényi garanciák kellenek, és a törvényeknek a jogalkotásról szóló törvény szerinti megalkotása, amely időt biztosít az egyeztetésre.
„II/6. Az intézethálózat működtetését önálló jogi személy végzi. Ennek jogi formáját a tárgyaló felek később egyeztetik.”
Az, hogy erről – kilenc hónappal az MTA intézetei költségvetésének az ITM fejezetbe történő megjelenítése után – még csak egy szándéknyilatkozat szól, ismételten bizonyítja az ITM szakmaiatlan eljárását. Nagyon súlyos kérdésről van ugyanis szó, hiszen a tudományos kutatások finanszírozása az állam feladata. A szóbeszédben felmerülő vagyonkezelő alapítványi forma erre csak akkor lenne alkalmas, ha az abba tett működő tőke (vagyon) hozama legalább elvben biztosítaná a kiszámítható finanszírozást (lásd Corvinus). Abban az esetben, ha egy ekkora vagyont nem tud az állam beletenni, akkor minden évben költségvetést kell biztosítania az intézményeknek. De ez ismét olyan jogi kérdés, amelyet nyílt, méltányos, az érintettek számára átlátható tárgyalások során kell kidolgozni.
„II/7. Az ITM minisztere biztosítja a 2019. január 1. és 2019. május 31. közötti időszakra az MTA kutatóintézet-hálózat működését szolgáló személyi és dologi forrásokat.”
„II/8. A fenti elvek szerinti megállapodást követő időszakban az új irányítási rendszer életbe lépéséig az MTA kutatóintézet-hálózat finanszírozása legalább a 2019. évi színvonalon biztosított.”
Ezt a két pontot csak együtt lehet értelmezni. Az, hogy március 8-án a miniszter, aki – jogászok véleménye alapján – jogsértést követett el azzal, hogy nem biztosította a költségvetési törvény szerinti finanszírozást, erről most szándéknyilatkozatot ír alá, meglehetősen sajátos. A 8. pont a józan ész szabályai szerint azt jelenti, hogy 2019-ben az ITM biztosítja az költségvetési törvényben rögzített forrásokat, hiszen a II/1. pont szerint az új működési rendre 2020. január 1-től térnek át.
„II/8. A Kormány célja a kutatási források jövőbeli növelése.”
Üdvözlendő célkitűzés. Megvalósulása azonban csak a jövőben fog kiderülni. Érdemes azonban megjegyezni, hogy egy távoli jövőben elérendő cél kitűzése helyett fontosabb lenne egy évenkénti finanszírozásnövelési menetrendet meghatározni.
Remélem, hogy a fenti javaslatok alapján, a kutatói közösségnek korrekt párbeszédbe történő bevonásával véget érhet ez a méltatlan, a magyar tudománynak és az országnak sok kárt okozó helyzet.
MTA-ügy: a keresztényüldözésekhez hasonlítja a helyzetet az Akadémiai Dolgozók Fóruma
