Itthon MTI / hvg.hu 2019. március. 11. 20:34

Orbán legnagyobb olasz barátja is kiáll a Fidesz mellett

Matteo Salvini szerint nem kéne kizárni a Fideszt az Európai Néppártból, bár neki vajmi kevés beleszólása lesz ebbe.

Őrültségnek nevezte a Fidesz esetleges kizárását az Európai Néppártból az olasz Ligát vezető Matteo Salvini hétfői sajtótájékoztatóján, Milánóban. A miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy "szívélyes üzeneteket" váltott a magyar miniszterelnökkel. 

Üzenetet küldtem Orbán Viktornak: tudok az EPP-ben zajló vitáról és arról is, hogy a döntés március 20-án születik, de szerintem őrültség, ha a Néppárt megfosztja magát egy demokratikusan megválasztott miniszterelnöktől

- jelentette ki Matteo Salvini, amelynek pártja, a Liga egyébként nem is tagja a Néppártnak, sőt, Joseph Daul EPP-elnök a Die Weltnek adott interjújában a múlt héten meg is említette, hogy bár Orbán szeretné, ha a Ligát is bevennék, ő ezt nem fogja hagyni. Silvio Berlusconi pártja, az EPP-tag Forza Italia ugyanakkor szintén kiállt a Fidesz néppárti tagsága mellett.

Salvini hozzátette azt is, a Liga párbeszédet folytat Orbán Viktorral, akivel "pozitív volt és marad a kapcsolatom mindentől függetlenül". 

Salvini szerint a Liga lesz a májusi EP-választások utáni Európa hajtóereje. Elmondta, hogy az Európai Parlamenti választások kampányában, április első felében közös eseményt szerveznek a Liga európai szövetségeseivel Rómában, hogy azon mutassák be javaslataikat Európáról, amely "képes változni és ismét álmodni".

A Liga vezetője hangsúlyozta, hogy pártja a legnagyobb politikai erő Olaszországban, támogatása megközelíti a 36 százalékot. "A Liga viszonyítási pontnak számít majd az egész kontinensen az Európai Parlamenti választás után" - hangoztatta.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.