Itthon T. R. 2019. március. 08. 08:47

Economist: Itt az idő, hogy kirakják Orbánt

Az angol lap világosan fogalmaz frissen megjelent cikkében: az Európai Néppárt túl hosszú időn keresztül tolerálta már így is a magyar miniszterelnök autokratikus hozzáállását.

Rövid, de mégis átfogó írást közöl az Economist. 1989. június 16-tól, Nagy Imre újratemetésétől indítanak. A Hősök terét virágok és koszorúk lepték el, a színpadon pedig többek között Orbán Viktor szónokolt. Az akkor 26 éves liberális politikus arról beszélt, hogy Magyarországot a Szovjetunió zsákutcába kényszerítette, a kommunizmus és a demokrácia pedig ellentétes, egymással összeegyeztethetetlen fogalmak.

Az Economist megjegyzi, a Fidesz parlamenti párt lett, segítették Magyarország posztkommunista modernizációját is. Később Orbán az Európai Néppártot is lenyűgözte, miután megtette a liberálisból konzervatívvá lett fordulatát.

De ez olyan régen történt már.

2010-ben ugyanis, amikor újra miniszterelnök lett Orbán, rátámadt a fiatal magyar demokráciára.

Átszabta az alkotmányos berendezkedést, átvette az uralmat a sajtó egy része felett, szorongatja a civil társadalmat, átírta a választási törvényt, terjeszti az antiszemita összeesküvés-elméleteket Sorosról – rendszeresen átlépi a vörös vonalat.

Az Economist emlékeztet: korábban a Néppárt figyelmeztette Orbánt, ne fogadják el a civil szervezetekről szóló törvényt, illetve ne kényszerítse távozásra a CEU-t. A magyar miniszterelnök mindkettőt megtette.

Akkor nem követte szankció.

A magyar kormány több tagja korábban arról beszélt, maradnának a Néppártban, Orbán is tett már ilyen kijelentést. Azonban a miniszterelnök a pénteki rádióinterjújában már úgy fogalmazott: lehet, hogy nem az EPP-n belül van a helyük.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.