Itthon hvg.hu/MTI 2019. március. 01. 12:42

Ismét felmentették a felesége feldarabolásával vádolt darnózseli hentest

A vád szerint a darnózseli férfi megölte feleségét, a holttestet pedig a házukban lévő húsfeldolgozóban feldarabolta, maradványait elégette, majd szétszórta. A férfi megismételt pere is véget ért, de a bűncselekmény elkövetését most sem tudták bizonyítani.

Megírtuk, a Tatabányai Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette 2016 decemberében azt a darnózseli hentest, aki a vád szerint megölte, majd feldarabolta a feleségét. A férfi ugyanis elégette és elrejtette a bizonyítékokat, és úgy tűnik, bizonyíthatatlanná tette bűnösségét. A férfi a gyilkosság elkövetését is tagadta, sőt ügyvédjével azt is vitatják, hogy felesége meghalt, az ő álláspontjuk szerint a nő csak eltűnt, és boldogan éli az életét valahol.

A gyanúsított ekkor 29 hónapi előzetes letartóztatás után szabadlábra került. A 13 millió forintos bűnügyi költség az állam terhe maradt. Az igazságügyi elmeszakértők épelméjűnek nyilvánították, azt mondták, a darnózseli férfi teljesen tisztában volt a tettével.

A férfi ügye márciusban újrakezdődött a Tatabányai Törvényszéken, de bizonyítottság hiányában ismét felmentették. Szabó Ferenc bíró a nem jogerős elsőfokú ítélet indokolásában azt mondta, nincs bizonyíték az emberölésre; nem derült ki, hogy a sértett mikor és hogyan vesztette életét.

A Győri Ítélőtábla a felmentő ítéletet megalapozatlanság és az indoklás hiánya miatt hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására kötelezte a Tatabányai Törvényszéket.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 30. 19:44

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

Az 1900-as évek elején óriási szenzáció volt a Mátyássy Zoltán ellen elkövetett gyilkossági kísérlet, és nemcsak azért, mert egy honvédszázados volt a célpontja, hanem azért is, mert a támadás mögötti indítékot mind az elkövető, mind az áldozat igyekezett eltitkolni. Ez olyan jól sikerült, hogy a mai napig csak elméleteink lehetnek az első magyarországi levélbombás merénylet valódi okáról.