Itthon hvg.hu 2019. február. 23. 10:34

A villanyoszlopokról is kiszorulhat az ellenzék

Orbán haverjáé az összes felület.

Szeptember 1-től csak a tulajdonos engedélyével lehet plakátokat elhelyezni a villanyoszlopokon, holott korábban ehhez nem kellett hozzájárulás. A Népszava cikkéből kiderül, ez végső soron azt jelenti, hogy az ellenzéki pártok újabb lehetőségtől esnek el.

Az Elmű felületeinek értékesítését ugyanis az ESMA Reklám Zrt. végzi, amely Garancsi István oligarcha tulajdona. Garancsi István az, akinek magángépén Orbán Viktor focimeccsekre szokott repülni, ha kedve tartja. Így nem valószínű, hogy az ő felületein érdemi ellenzéki kampányolásra lesz mód.

Szintén az ESMA fennhatósága alá tartoznak az E.On köztéri létesítményei.

A lapnak Jakab Péter, a Jobbik szóvivője azt mondta, a plakáttörvény eleve korlátozza a kampányolás lehetőségeit azzal, hogy listaárat ír elő piaci ár helyett. A kormánypártokhoz képest csekély anyagiakkal rendelkező ellenzék, amelyet ráadásul az Állami Számvevőszék is módszeresen kizsigerel, így nemigen rúg labdába a közpénzből is kampányoló kormánypárttal szemben. Jakab azt mondta, a felületeket fórumokkal, standolással, utcai jelenléttel tudják kiváltani.

Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója arról számolt be, hogy a többségében "Mészáros Lőrinchez" tartozó médiumok sorra visszautasítják a politikai hirdetések közlését. Ezugyan azzal jár, hogy a Fidesz hirdetéseit sem adják le, de cserébe lehozzák a kormányét.

Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja pedig azt mondta, hogy egy tavalyi törvénymódosítás miatt már az áruházak parkolóiban sem lehet aláírást gyűjteni, ami szintén az ellenzéki tevékenység ellehetetlenítését célozza.

Mindez elsősorban vidéken jelent problémát, ahol nincsenek a budapesti aluljárókhoz hasonló forgalmas helyek - állapítja meg a Népszava.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.