Dóka Ferenc szerint az üzenet egyértelmű: plakátjával a közelgő EP-választásra akarta felhívni a figyelmet.
Ismét plakáton üzent híveinek a hegyfalui plébános, Dóka Ferenc, számolt be róla az RTL Híradó. A plébános ezúttal olyan plakátot helyezett ki egy vitrinbe, amelyen Emmanuel Macron francia elnök látható fekete férfiak társasagában, alatta pedig keresztet cipelő turisták. A plakáton a "Tessék választani" felirat is olvasható és a Facebookról ismert reakciógombok is szerepelnek rajta.
Az RTL Híradó emlékeztetett, Dóka volt az, aki legutóbb (viccből) kivégzéssel fenyegette meg azokat, akik cigarettacsikkeket dobáltak be a Mária-szobor elé. Tíz éve pedig azért verte meg a postást, mert rossz újságot dobott be neki.
A plébános nem állt kamera elé, de a csatornának azt mondta, az üzenete szerinte egyértelmű: plakátjával az EP-választásra akarta felhívni a figyelmet. Az szerinte nem rasszizmus, hogy az egyik választási lehetőség színes bőrű férfiakat tartalmaz, még akkor sem, hogy a kép mellett egyértelműen megjelölte, melyik a kívános és melyik nem - hangzott el a Híradóban.
A keresztet cipelő turisták helyén korábban Orbán Viktor volt látható az unokájával, de ezt több hívő is kifogásolta, ezért Dóka megcserélte a képet.