Itthon MTI 2019. február. 19. 15:40

Márki-Zay nemet mondott rá, mégis elfogadták Hódmezővásárhely költségvetését

A költségvetés tervezetét a közgyűlés többségét alkotó Fidesz-KDNP-frakció tagjai támogatták, Márki-Zay Péter (független) polgármester és Kis Andrea (MSZP) alpolgármester és a Jobbik képviselője nemmel szavazott, egy szocialista képviselő tartózkodott.

Harmadik nekifutásra lett költségvetése Hódmezővásárhelynek, de ez sem ment annyira simán. Elfogadta, 18,926 milliárd forintos főösszeggel a hódmezővásárhelyi önkormányzat költségvetését kedden a város közgyűlése.

A büdzsét a polgármester korábban kétszer terjesztette be, a javaslatot első alkalommal nem vette napirendre a közgyűlés, második alkalommal pedig nem volt határozatképes a testület.

A Fidesz-KDNP képviselőinek javaslatára döntöttek arról, hogy az önkormányzat nem vehet fel hitelt sem működési, sem fejlesztési célra. Csökkentették 30 százalékkal a helyi vállalkozások építményadóját, 300 millió forintot fordítanak a nagyon rossz állapotú járdák és utak korszerűsítésére, valamint két év alatt egy-egymilliárd forintból korszerűsítik a kórházat kétágyas, fürdőszobás, klímás kórtermeket kialakítva.

A polgármester az önkormányzati babakötvények fedezetére csoportosított volna át 700 millió forintot a kórház fejlesztésére szánt összegből, de ezt a javaslatot a többség nem támogatta.

Varga Jánosné könyvvizsgáló a vita során úgy fogalmazott, az előző évekhez viszonyítva jelentősen átalakult az önkormányzat költségvetése. A szakember megállapította, a városnak korábban jelentős – olykor az évi 2 milliárd forintot is meghaladó – működési többlete volt, amiből komoly beruházások valósultak meg. Az adóbevételek idén azonban jelentősen csökkennek. A fejlesztések forrását elsősorban pályázati támogatások biztosítják.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.