A kormányfő ma este mond évadnyitó beszédet Balatonalmádiban.
Egymás után érkeznek a vendégek Balatonalmádiba, ahol február 13–15-frakcióülését tartja a Fidesz. Ahogy korábban megírtuk, az első napon, vagyis ma Orbán Viktor kormányfő évadnyitó beszédet mond. A kormánypártok Mészáros Lőrinc szállodájában gyűlnek össze. A tanácskozás előtti sajtótájékoztatóján Kocsis Máté megerősítette, hogy „a Magyarországot is érintő brüsszeli bevándorláspárti tervek” lesznek a fő témák.
A miniszterelnök este fél nyolc előtt futott be.
A helyszínen van már Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere:
Palkovics László, az Innovációs és Technológiai minisztérium vezetője:
Semjén Zsolt miniszterenök-helyettes:
A többieknél kicsit később érkezett Rogán Antal propagandaminiszter:
Kövér László házelnök és Pintér Sándor belügyminiszter már sötétben léptek be a szálloda kapuján.
Megérkezett Balatonalmádiba Bakondi György, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója és Tállai András, a pénzügyminisztérium helyettes államtitkára is, aki egy sporttáskát cipelt.
Böröcz László, a Fidelitas elnöke, a Fidesz frakcióvezető-helyettese is tiszteletét tette.
Sőt, leparkolt a Halász János kultúráért felelős államtitkár autója is, a politikus öltönyt is hozott.
A frakcióülésen várhatóan több téma is előkerül, köztük a költségvetés, továbbá családpolitikai intézkedések és a migrációbiztonsági kérdések is ugyancsak napirendre kerülnek majd.
A helyszínen tartózkodó kollégánk azt mondta, a szállodához vezető Bajcsy-Zsilinszky utat lezárták a biztonságiak, a nem kormánybarát sajtót a közelbe sem engedik, csak fideszesek mehetnek tovább. Ezen a ponton néhány tüntető is megjelent, ők "Magyarország diktatúra", illetve "O1G" feliratú zászlót emeltek a magasba, majd feszítettek ki.
Úgy tudni, hogy a helyszínt Orbánék kedvenc biztonsági cége, a Valton emberei biztosítják.