Itthon hvg.hu 2019. január. 30. 09:11

Uniós támogatásokra hivatkozva csalt ki 120 millió forintot egy szegedi férfi

A férfi ellen hasonló jellegű bűncselekmények miatt már több büntetőeljárás folyik.

Uniós támogatásokra hivatkozva csalt ki ismerőseitől 120 millió forintot egy szegedi férfi, az ügyészség indítványozta letartóztatását – írja az MTI a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivőjének szerdai közlése alapján.

Szanka Ferenc közölte, a gyanú szerint a férfi 2016 februárja és 2018 júliusa között tizenegy embertől kért kölcsön pénzt különböző beruházásokra. A sértettek között volt, aki több mint 40 millió forintot adott. A férfi a gyanú szerint a kölcsönöket nem is akarta visszafizetni.

Az ügyészség indítványozta a letartóztatás elrendelését, a többi közt azért, mert a férfi ellen hasonló jellegű bűncselekmények miatt már több büntetőeljárás folyik.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.