Itthon hvg.hu 2019. január. 24. 07:24

Elfogyott az influenza elleni négykomponensű oltóanyag

A vártnál többen jelentkeztek az oltásért.

A vártnál is jobban megugrott az igény idén az influenza elleni védőoltásra, ezért a gyártó négykomponensű influenza elleni oltóanyagkészletei januárra kimerültek, pedig szerdán már arról érkezett hír, hogy egy hét alatt megduplázódott a betegek száma.

A Sanofi közleménye szerint, amelyet az MTI is megírt, a hiány annak ellenére lépett fel, hogy az előző évi keresletnél húsz százalékkal több vakcinát biztosítottak az idei szezonra. Piaci információk szerint a háromkomponensű vakcina még elérhető azok számára, akik a járvány előtti utolsó pillanatban még be szeretnék oltatni magukat.

Magyarországon az influenza ellen beoltottak aránya nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony, mindössze 6-7 százalék, ami töredéke a Németországra vagy az Egyesült Államokra jellemző 40 százalék feletti, de az oroszországi 30 százalékos aránynak is.

A Sanofi szerint az oltás iránti igény az évtizedes csökkenés, majd többéves stagnálás után immár második éve növekszik, és az idei érdeklődésben szerepet játszhatnak a tavalyi súlyos járvány keltette aggodalmak, ahogy az is, hogy egyre többen ismerik fel: az influenza elleni védekezés legjobb módszere a megelőzés, tehát az oltás beadása.

Ellentétben a múlt évvel, amikor a B vírustörzs okozta a legtöbb súlyos megbetegedést, a Magyarországon végzett laboratóriumi vizsgálat eredményei alapján idén az A vírustörzs okoz megbetegedést. Ezt erősítik az eddigi európai adatok is, ahol a minták 98 százaléka ehhez a törzshöz köthető. Közölték: a két leggyakoribb A törzset a három- és négykomponensű oltások is tartalmazzák, így – bár a járvány ezen szakaszában ez még csak valószínűsíthető – bármely vakcina megfelelő védelmet nyújthat a következő hetekben, hónapokban várható járvánnyal szemben.

(Képünk illusztráció.)

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.