Itthon hvg.hu 2019. január. 10. 21:22

Szerbiai bérgyilkos végezhetett egy magyar vállalkozóval tavaly szeptemberben

A férfit nemzetközi elfogatóparancs alapján is körözik, múlt szombaton pedig Belgrádban is lelőtt valakit a nyílt utcán.

Tavaly szeptemberben egy holttestet találtak a XV. kerületben a Pólus Center mögött, a Szilas-patak partján, és hamarosan kiderült, az áldozat egy sikeres építési vállalkozó volt.

A Blikk most azt írja, egy jelenleg szökésben lévő szerbiai bérgyilkos, bizonyos Dér Csaba követhette el az újpalotai gyilkosságot, a férfit pedig most azért is körözik, mert múlt szombaton a nyílt utcán fejbe lőtt Belgrádban egy férfit, Nebojša Markovićot, aki épp egy gyerekkocsit próbált betenni az autójába. Egy biztonsági kamera rögzítette az esetet, ez alapján azonosították az elkövetőt. Az áldozat Aleksandar Šaracnak, egy hírhedt Pink Panther nevű bűnbanda tagjának a sógora volt.

A Blikk azt írja, az Újpalotán megölt V. László és gyilkosa késő este, autóval érkezett a Szilas-patak partjához, majd amint kiszálltak, az elkövető térdre kényszerítette V. Lászlót, és közvetlen közelről fejbe lőtte. A testet a patakmederbe lökte, majd visszaült az autójába, és elhajtott. A lap úgy tudja, az áldozat autójában drogot és készpénzt is talált a rendőrség, de ezeket nem vitte el a gyilkos. A Blikk információi szerint egy korábbi drogvita húzódott a leszámolás hátterében.

A rendőrség akkor hatalmas erőkkel kezdte meg a gyilkos utáni hajszát, a police.hu körözési nyilvántartása szerint Dér Csaba ellen pedig tavaly szeptember 27-én, vagyis hét nappal a gyilkosságot követően elfogatóparancsot adott ki a rendőrség, a Budapesti Rendőr-főkapitányság pedig most is csak annyit közölt, hogy a rendőrség honlapján lévő Közérdekből nyilvános körözések adatain felül további információt nem kívánnak megosztani.

A Budai Központi Kerületi Bíróság tavaly novemberben viszont európai és nemzetközi elfogatóparancsot is kibocsátott a szabadkai születésű, de magyar állampolgárságú férfi ellen a 2018 szeptemberében a XV. kerületben elkövetett emberölés miatt.

A Magyar Szó azt írta, a férfi gyilkosság miatt már ült börtönben, 2004-ben ugyanis beismerte, hogy ő ölte meg az újvidéki Branislav Jelačićot kábítószerpiaci viták miatt, vele egy étteremben végzett. Egy éve szabadult.

Abban az esetben, ha megtalálják a szökésben lévő férft, Magyarországon és Szerbiában is bíróság elé áll majd. Mind a két esetben előre kitervelten elkövetett emberölésért kell felelnie. Ilyen súlyú bűncselekménynél a valós életfogytiglani börtönbüntetés sem kizárt.

Police.hu
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.