Itthon hvg.hu 2019. január. 08. 17:06

Iskolája elhatárolódik a kecskeméti tüntetésen felszólaló gimnazista lány dühös beszédétől

Nem tetszett nekik Nagy Blanka „retorikai stílusa”.

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Friss cikkek a témában

Nagy Blanka még az egyik decemberi, kecskeméti tüntetésen elmondott dühös beszédével hívta fel magára a figyelmet, amelyben „undorító, alattomos ocsmány és fertőző járványnak” nevezte a Fideszt, majd megszólította Áder Jánost és a fideszes képviselőket is.

Véglezárásként csak üzenem annak a bajszos f*sznak és az összes fideszes képviselőnek – legyen kecskeméti, félegyházi, szegedi vagy bárhonnan –, hogy álljon hátrébb eggyel, és b*ssza arcon magát.

– üzente Nagy Blanka. A gimnazista később az egyik budapesti demonstráción is feltűnt.

Most a lány iskolája, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Facebook-oldalán közölte: tiszteletben tartják a politikai véleménynyilvánítás szabadságát, de elhatárolódnak ettől a „retorikai stílustól”.

A kommentelők nagy része kiállt a diáklány mellett, és kérdőre vonták az iskolát a bejegyzés miatt.

Vészits Andrea, Móra Ferenc dédunokája Facebook-oldalán még a gimnazista lány beszéde után nem sokkal azt írta:

Nagy Blanka a Móra Ferenc Gimnázium tanulója. Dédapám büszke lenne rá:)

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.