A politizáló könnyűzene kategóriába lehetne besorolni Molnár Áron művészi közösségének, a noÁrnak dalait. De mi az az út, amelyen haladna? És hogy tenné? Kiben lehet a hiba, ha van hiba? A művész beszélt a hvg.hu-nak arról, miért nem elég, ha több ezren követik, meg arról is, miért nem látjuk őt most egy ideig új színházi produkciókban.
hvg.hu: Folyamatosan játsszák a noÁr-számokat a tüntetéseken. Akkor ez most azt jelenti, hogy ellenzéki előadó lett?
Molnár Áron: Ez azt jelenti, hogy van egy tüntetés, amelyen használják ezeket a dalokat az elégedetlenség kifejezésére, és ennek többek között ez is a célja. Több városban voltak diáktüntetések, és a szervezők felhívtak, hogy használhatják-e a számokat. Hülyéskedtek? Ezért készültek. Hiszen problémákat fogalmaznak meg, de megoldást is kínálnak, mert soha nem csak kritikát mondunk ezekben a számokban. Ezért nem működöm együtt ellenzéki erőkkel, akik csak kritikusak, és nem az új alternatívára helyezik a hangsúlyt. Iszonyú büszke voltam, amikor hallottam a tüntetésen a számokat, és ez nem arról szól, ki ellenzéki, jobb- vagy baloldali, hanem arról, hogy kimentem az emberek közé, akikkel ugyanazt érezzük: baj van. Szerintem iszonyú ciki attól félni, hogy kimondunk, megfogalmazunk valamit. Minden egyes interjúmban azt kérdezik, nem félek-e, és ez nagyon böki a csőrömet, mert ez azt jelenti, hogy a szabad véleménynyilvánításnak következménye lehet. De amitől igazán tartok, hogy fel fog nőni úgy egy generáció, hogy semmit nem csináltunk. Hogy a migráns szitokszó, hogy a muszlimokat robbantónak könyvelik el. Hogy nem lesz hova fordulni jogorvoslatért. Hogy a média egyoldalú lesz. Ettől félek. Kit érdekel, hogy megvernek vagy elveszítem a munkámat? Vertek már meg, vették el a munkámat, tudom, milyen érzés. De az előbbiekről nem tudom, és nagyon szar érzés: hogy felelősséggel tartozom az országért, és ha nem teszek meg érte mindent, akkor az az én hibám is.
hvg.hu: Ezek szerint keresték már meg többen politikai oldalról?
M. Á.: A tüntetésen is odajött hozzám valaki egy ellenzéki párttól, hogy beszéljünk telefonon. Mondtam neki, hogy ne beszéljünk telefonon. Én annyit tudok tenni, hogy kiállok az ügyek mellett, amiért tiltakoznak az emberek. Amit viszont ti tehettek, mondtam neki, azt réges-régen meg kellett volna tenni. Nagy felelőtlenség most példátlan összefogásról beszélni. Most? Jó reggelt kívánok. Akkor eddig minek a malmára hajtottátok a vizet? Nekem semmi közöm a parlamenti ellenzékhez. Az utcán lévők az igazán kompetens emberek, nem a politikusok. Réges-rég ki kellett volna menni az utcára, vidékre, szerveződni, beszélgetni az emberekkel, nem a parlamentben bohóckodni a kétharmad mellett. Milyen vita lehet így? Olyan, mint az én interjúm a Figyelő újságírójával, aki előre megmondta, hogy Áron, mi semmiben nem fogunk egyetérteni. Hú, hát az kurva jó beszélgetés lesz! Azért adjunk egy esélyt a dolognak! Nem is sikerült, de legalább megpróbáltunk. Nem kell mindenben egyetérteni, de legalább kezdjünk el beszélgetni.
hvg.hu. Említette, hogy a művészek fáznak a politizálástól, akkor ez hiány itthon? És a másik a politizáló színház? Mennyire kell belefolynia a közéletbe a színháznak. Hogy is van ez a művészi politikamentesség?
M. Á.: Van egy előadásom az Örkény Színházban, Az ügynök halála. Ebben semmiféle politika nincs, egy család szétesésének története, nagyon szeretem. Színészként játszom benne 7-től 9-ig. Utána hazamegyek, és elkezdem írni a noÁr következő számát. Aztán felkelek, és elkezdek a következő témám szakértőivel találkozni, akik pluszinformációkkal szolgálnak például a hajléktalanhelyzetről. Szerintem ez a fontos: hogy a színészek, rendezők, alkotók csinálják ugyanúgy a filmet, színházat, de használják fel az ismertségüket arra, hogy a véleményüket és a közügyekben részvételüket nyilvánossá tegyék. Ez kutya kötelességünk. Sok művész nem törődik nyíltan a problémákkal, nem politizál, mert azt mondja, nem érinti őt. De meddig várunk? Itt van például a tao-rendszer változása. Miért nem próbálunk meg összefogva együtt fellépni a kérdésben? Miért nem történik meg egy nyílt fellépés a határozat ellen a színházi vezetők részéről? A passzivitás csak átmeneti megúszása a problémáknak. Ezért kellene felébrednie a művésztársadalomnak.
hvg.hu: Milyen élmény volt a hajléktalankérdéssel foglalkozó videója elkészítése?
M. Á.: A csodálatos szüleim érzékeny embernek neveltek, de ezek a témák még több érzékenységet követelnek meg. Abban a pillanatban, amikor testközelből találkozol ezekkel az emberekkel, sorsokkal, már nem csak egy szám lesz. Ezek a témák személyes üggyé válnak. Ezekre a sorsokra a döntéshozók nem gondoltak, nem konzultáltak szakemberekkel, nem mentek el éjjeli menedékhelyre. Nem tudják, hogy ezek az emberek, akik bent élnek, napközben dolgoznak, de olyan magasak az albérletárak, hogy nem engedhetnek meg maguknak mást, mint a hajléktalanszállót. Mindenki, akinek kételye van, kérdezzen rá, a videó alatt ott vannak az érintett szervezetek, meg lehet őket keresni. Ezt javaslom az engem megkeresőknek is, akik olykor noÁrnak szólítanak, pedig a noÁr nem csak én vagyok. A noÁr egy közösség, egy csapat, egy szellemiség.
hvg.hu: Ez mit jelent? Mozgalom lesz belőle?
M. Á.: Igen, ez a cél. Hogy olyan magatartásformát jelentsen, amelyik példaértékű, olyan csapatot, amiben vagány dolog részt venni. Bárhol találkozol egy olyan szituációval, amelyben valakit támadás ér, lépj oda, védd meg. Állj ki magadért. Állj ki másokért. Támogass civil szervezetet. Nézz utána a munkájuknak. Ha valaki pejoratívan használja a migráns szót, szállj vele vitába, tök mindegy, hogy csak két megálló van hátra. Hozd zavarba. Azt szeretném, hogy egy kifejezetten nagy mozgalom legyen, vidéken is. Lesz egy országos koncertsorozat is, 6-10 szám, amelyek közt TED-szerű előadások lesznek, és érzékenyítő program is civilekkel. De a pontos formát még nem látom. Az lesz a lényeg, hogy ne egy csatornát lássanak, amelyen a migráns robbant. Mutassunk új alternatívát. Ennek kidolgozása még másfél év.
hvg.hu: Nem jellemző ez az aktivitás, az az energia és hangosság, ahogy Ön megjelenik a magyar társadalomban. Van ennek ahhoz köze, hogy a Vajdaságból érkezett?
M. Á.: Általánosítás lenne, ha ezt mondanám, mert találkoztam már itt született emberrel, aki teljesen egyívású velem. De az is biztos, hogy a szüleimtől kapott szellemiség, illetve az ottani temperamentum rám ragadt, és közel áll hozzám. Amikor harsányak vagyunk, amikor azt hinnéd, hogy mindjárt egymásnak esünk, akkor csak egy kis vita van köztünk. Mert abban van hév, indulat meg érzelem. És ha érvényesen akarsz egy témában megnyilvánulni, kell a tudás, a felkészültség, de kell a hevület is.
hvg.hu: Egy friss felmérés szerint a magyar fiatalok elégedetlenek a politikával, ugyanakkor nem is érdekli őket a közélet. Passzivitás van, ami abban is tetten érhető, hogy inkább külföldre mennek. Ez is kivonuló reakció. Mennyire tudja elérni őket a dalaival?
M. Á.: A céljaim még nagyon távol vannak az eddig elért eredményektől. Azt szeretném, ha a noÁr a pop szintjére érne – annyian énekeljék, töltsék le, jöjjenek el a koncertre. Erre mindig megkapom, hogy naiv vagyok, de a húgommal való beszélgetésnek köszönhetően két napja már tudom, mit mondjak erre: egy író azt mondta, kétféle ember van, a pesszimista, akinek gyakran igaza van, és az optimista, aki megváltja a világot. És én ebben hiszek. Ezt a szemléletet kell megfordítani. A noÁr negyedik száma jön létre szinte csak szívességből, miközben a Tanulni akarunk már egymillió embert ért el. Rengeteg lelkesedés van az emberekben. Nyilván kellenének rádióadók is, amelyek játsszák őket. De miért nem adhatná őket a Petőfi rádió vagy a Rádió1? Legyen beszélgetés a témákról, menjünk be a stúdióba, legyen vita. Ezt kéne elérni. A 13 ezer Youtube-feliratkozó, 8 ezer követő a Facebookon még nagyon kevés. De így is van hatása a noÁrnak, hetente kapok üzeneteket, hogy az emberek használják gyakorlatban akár az utcai Mikulást: megkérdezik a rászorulókat, hogy mire van szüksége, befogadnak embereket, gyűjtést szerveznek nekik. Képzeljük el ezt 100 ezek feliratkozónál. Micsoda aktivitást válthatna ki.
hvg.hu: Itthon a közeg erejére szoktuk fogni, hogy miért nem teszünk valamit.
M. Á.: De mi van, ha teremtünk egy olyan alternatívát, amiben nem ez a szellemiség? Lesz egy ilyen pozitív, fiatal közeg! És persze, benne van, hogy valami nem jön össze. Ütközések és falak lesznek, én is kaptam elutasító üzenetet egy érintettől a rasszizmus elleni szám összerakásánál. Nem értettem, fél napig ideges voltam, de jöttek mások, akik az ügy mellett álltak, hát továbbléptem. Ebből nem lehet hiúsági kérdést csinálni. A noÁrba bármikor be lehet szállni, csak legyél részese, csináld, konfrontálódj. És nem kell kilépni a fényre, sokan láthatatlanul, a háttérből segítenek. Elég, ha hazamész, és a már háromszor lefolytatott vitának negyedszerre is nekimész. Nem kell kiposztolni, történjen meg, annyi elég.
hvg.hu: Hogy tervezi, meddig tartja magad távol a színháztól, és koncentrál csak a noÁrra?
M. Á.: Pont ezen gondolkodtam tegnap, és úgy látom, színházat akkor fogok tudni csinálni, ha a noÁrnak nem lesz létjogosultsága.
hvg.hu: Akkor a magyar színházszakma elvesztett egy embert...
M. Á.: Imádom a színházat, de azt most nem látom magam előtt, hogy bemegyek egy színházba, másfél hónapon át foglalkozom egy szereppel, és közben rág a fene, hogy mindezek alatt egy ország embertelenedik el, elvész az empátia. A másfél hónap alatt jó esetben létrehozol egy jó előadást, megnézik pár tízezren. És? Az előadások inspirálta gyakorlati megmozdulások száma nagyon alacsony. Számomra a művészet csak erről szól: hozz létre egy álláspontot, ami képes megváltoztatni egy attitűdöt. A noÁrral viszont itt vannak a kézzelfogható ügyek.
hvg.hu: Ez azt is jelenti, hogy a magyar színházi közeg langyos, önámító, őszintétlen?
M. Á.: Sose mondanám ezt. Könnyelmű lenne ítélkezni, és nem lenne korrekt azokkal a kollégáimmal, rendezőkkel, igazgatókkal szemben, akik keményen dolgoznak, és felelősséggel tartoznak több száz ember iránt. De fel kell fogni, hogy ezt lehet működtetni ideig-óráig, aztán a vezetők elveszítik a pozíciókat, és már semmi köze nem lesz az egésznek ahhoz, ami miatt elkezdték. És már nem fogják tudni elővenni az őket érdeklő témákat, mert cenzúrázva vannak. Egyedül viszont elbuknának. Én is elbuktam volna rögtön az elején. Fogjanak össze, és hozzanak össze egy országos színházi sztrájkot! Ne legyen előadás sehol, üljenek össze az igazgatók, és a passzív ellenállást váltsa fel végre az aktív részvétel. De valakinek ezt el kell kezdenie. Hajrá Kedves Szakmám!
