2018. december. 22. 15:58 hvg.hu Utolsó frissítés: 2018. december. 22. 15:58 Itthon

Késeltek egy csepeli munkásszállón

A csepeli körzeti megbízottak elfogták azt a férfit, aki egy munkásszállón szóváltást követően egy késsel megszúrta vitapartnerét.

A rendőrség azt írja, a nyomozás adatai szerint a 48 éves budapesti Sz. Ferenc december 22-én 1 óra 30 perc körül egy csepeli munkásszállón szóváltásba keveredett egy férfival, majd magához vett egy konyhakést, azzal mellkason szúrta és távozott a helyszínről.

A sérültet – aki ekkor már életjelet nem mutatott – a munkásszálló egyik lakója találta meg és azonnal megkezdte az újraélesztést, míg egy másik lakó értesítette a rendőrséget. A kiérkező járőrök átvették az újraélesztést és a mentők kiérkezéséig folytatták a sérült ellátását.

A csepeli körzeti megbízottak eközben megkezdték az elkövető felkutatását és személyleírás alapján rövid időn belül a Szent Imre téren elfogták Sz. Ferencet.

A férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt indított eljárást, akit gyanúsított kihallgatását követően őrizetbe vettek és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

(Police.hu)

Hirdetés