Itthon hvg.hu 2018. december. 18. 12:33

80 méterre egymástól szemben állt meg két vonat Gyálnál

Nem sokon múlt, hogy baleset lett.

Szabálytalanul indult el egy vonat Gyálról a Nyugati pályaudvar felé, és majdnem frontálisan ütközött is egy másik vonattal – olvasható a MÁV-Start honlapján.

A közlemény szerint a Gyálról elindult vonat egy váltót megrongált, de még az állomás területén megállt.

Közben viszont a másik irányból is jött egy vonat, amely a Nyugatiból Lajosmizsére tartott, de ezt a mozdonyvezető még az állomás előtt megállította, mert a biztosítóberendezés jelezte, hogy nem szabad az állomásra behaladnia.

A két vonat mintegy 80 méterre állt meg egymással szemben.

A közlemény szerint az utasok nem voltak közvetlen veszélyben, de a vasúttársaság biztonsági szakértői és a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja a körülményeket és az okokat.

A múlt héten is volt egy hasonló eset, akkor Zala megyében indítottak el engedély nélkül egy vonatot. Az is több váltót is megrongált, és akkor végül 500 méteren múlt az ütközés: a szembe haladó Göcsej Intercitynek a hibát érzékelve megtiltották a továbbhaladást, ezért nem lett baleset.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.