Itthon hvg.hu 2018. november. 23. 11:01

Megverte, majd sorsára hagyta áldozatát a hidegben egy debreceni férfi

Kabátját és cipőjét is levetette az áldozattal, aki nem sokkal később meghalt.

Emberölés miatt indult büntetőeljárás egy debreceni férfival szemben, aki még januárban olyan súlyosan bántalmazott egy másik férfit, hogy az később meghalt. Az áldozatra a rendőrök találtak rá a debreceni buszpályaudvar közelében a földön fekve. Mentőt hívtak hozzá, de az életét már nem lehetett megmenteni – írja a Police.hu.

A vádirat szerint a férfi először egy lakatlan házban fémcsővel verte és rugdosta az áldozatot, majd arra kényszerítette, hogy levegye a kabátját és cipőjét. Ezután a kihúzta a sérültet az udvarra, és otthagyta.

A rendőrök az eset vizsgálata során beszerzett információk alapján megállapították, hogy a férfi bántalmazás következtében szenvedett sérülései vezettek a halálához, ezért a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított. Az ügy felderítése során a nyomozók látókörébe került egy férfi, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. Kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetésekor a lakatlan házban tartózkodott egy másik férfi is, akit a gyanúsított szintén megvert.

A 46 éves debreceni férfit a rendőrök őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság elrendelt.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.