Itthon hvg.hu 2018. november. 23. 06:12

A sürgősségi betegellátást ellenőrzi az Állami Számvevőszék

Az illetékes tárcánál is szétnéznek, de a betegek véleményét is kikérik.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, a mentőszolgálatnál és az egészségbiztosítási alapkezelőnél indított ellenőrzést a sürgősségi betegellátással kapcsolatban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) – írja a Magyar Idők. A lap szerint a szervezet egyebek mellett arra kíváncsi, hogy a tárcavezető nyomon követte-e a sürgősségi ellátással kapcsolatos változtatások végrehajtását és ellenőrizte-e a kitűzött célok megvalósulását. Ezen kívül a számvevőszék a betegek tapasztalatait is begyűjti egy reprezentatív közvélemény-kutatás során.

Salamon Ildikó, az ÁSZ tervezési vezetője hangsúlyozta: alapelvárás, hogy az emberek – éljenek bárhol is az országban – azonos eséllyel és azonos időn belül jussanak megfelelő minőségű egészségügyi ellátáshoz. Kiemelte, a sürgősségi betegellátás összetett rendszerként működik, amelyhez hozzátartozik a mentés, az ügyeleti tevékenység, és a kórházi ellátás is.

Az ÁSZ közben folytatja négy kórház átvilágítását: a Szent Lázár Megyei Kórháznál, a Szent Borbála Kórháznál, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetnél, valamint a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetnél vizsgálódnak a számvevők, akik arra kíváncsiak, hogy az érintett egészségügyi intézmények a költségvetési maradványt a jogszabályoknak megfelelően mutatták-e ki, de felmerülhet az ellenőrzésekben az esetleges év végi kifizetetlen szállítói állomány kezelésének ügye is.

Hirdetés