hvg.hu: Eddig Alföldi Róbert volt a kultúrharc célkeresztjében, és Vastag Csabáért aggódtak. Most viszont egy száz éve halott legenda került a támadások fókuszába. Miért pont Ady?

Király Levente: Ez egy régi meccs. Adyt pontosan ugyanazok támadták már életében, akik most is: a szélsőjobb. Elementáris erővel gyűlölik. A szocializmus évtizedei alatt ez az ellenszenv a hamu alatt parázslott, a rendszerváltás után újra felcsaptak a lángok, de akkor még megmaradt „szubkulturális” szinten. Ahogy egyre nagyobb bátorítást kapnak ezek az emberek kormányzati részről, úgy bújnak elő, és hangoztatják nézeteiket a nyilvánosságban. Lassan szalonképessé válnak Magyarországon.

hvg.hu: Miért van annyira becsípődve épp az 1919-ben elhunyt nagy költő?

Reviczky Zsolt

K. L.: Ha elolvassuk a publicisztikáit, akkor kiderül, hogy ő szociáldemokrata, sőt inkább szocialista volt. Ez ősbűn egy szélsőjobbosnál. És hát ne kerülgessük a forró kását, Adynak volt egy cikke, a Korrobori, amit 1917-ben írt, de csak 1924-ben merte a Nyugat lehozni, amikorra valamelyest konszolidálódott a Horthy-rendszer. Ady ebben tunya, ázsiai fajként írja le a magyar népet, amelynek előnyére válna, ha keveredne az itteni iparkodó, jelentős szellemi tőkével rendelkező zsidósággal. Ez sokaknak volt vörös posztó akkoriban, és a költő elleni mostani támadásokban is előkerült a cikkre való hivatkozás. Érthető módon a liberális értelmiség viszonya is ellentmondásos a szöveghez, mivel a faj és fajta szavakat a holokauszt óta nem illik használni, és a nemzetkarakterológiát is tudománytalannak tekintik.

hvg.hu: Szüksége van Adynak a védelmünkre?

K. L.: Furcsa ez az egész, nem? Mintha időgépbe ültettek volna minket. Röviden: versei olyan szinten megkerülhetetlenek a magyar irodalomban, hogy arra senki sem tehet kísérletet, hogy a kánonból kitörölje…

hvg.hu: Pedig nem csak a publicisztikája, a költészete is foglalkozik a magyarság kritikájával.

K. L.: Igen, de a műfajból fakadóan mégis másképpen. A verseiben ez a nagyon magyar önostorozás úgy szólal meg, hogy azt mindannyian át tudjuk érezni. Mintha búsonganánk a kocsmában, azt mondogatva egymásnak: hej, de nehéz magyarnak lenni! Az viszont már teljesen más, ha ezt valaki cikkben írja le, és logikusan levezeti a nehézség okait.

Hogy a magyar nemesség, mai szóval elit, minden erejével saját kiváltságait igyekszik konzerválni, és ezért nem képes fejlődni és prosperálni az ország. Ez a leírás ma megint fájóan igaz, bár az elmúlt száz évben soha sem távolodtunk el ettől a modelltől.

hvg.hu: Szemére próbálják vetni, hogy ivott, és így nem kellő józansággal írta publicisztikáit.

K. L.: Ejnye-bejnye, ivott, nahát! Kosztolányi Dezsőt is vegyük ki a tankönyvből a kokain miatt? Próbáljanak már meg találni egy makulátlan életű művészt a huszadik századból!

hvg.hu: És ezek a publicisztikák még mindig olyan erővel képesek hatni, hogy a gyűlölői újra támadásba lendüljenek?

Reviczky Zsolt

K. L.: Az biztos, hogy írásai 120 év után is tökéletes látleletek az országról. De ez inkább rólunk szól. Hofi válaszolta azt az ő jóstehetségét dicsérőknek, hogy az elismerés jól esik ugyan, de jobb lenne, ha a korábban megemlített problémákat idő közben az illetékesek megoldották volna.

Nekünk az lenne jó, ha Ady elavult lenne, és nem értenénk, miről ír.

hvg.hu: József Attila azért meg lehet sértődve, hogy őt már senki sem akarja kitagadni.

K. L.: Adynál súlyosbító tényező, hogy ő kisnemes volt, részese lehetett volna a kiváltságosok osztályának, mégis polgári életet élt, és egyértelműen baloldali gondolkodó volt. Szembe fordult az úri Magyarország érdekeivel, és következetesen harcolt ellene. Ellenségei szerint megtagadta a saját fajtáját.

hvg.hu: Adyt azért a szocialista rendszer sem emelte zászlajára.

K. L.: A publicisztikájához mindig visszanyúlhattak a szocialista kultúrpolitikusok, de azért csak óvatosan. Az a rendszer ugyanis állandó legitimációs problémával küzdött, és Ady a szocializmus idején is próbára tette olvasóit, hiszen azt kérdezhették: vajon megvalósultak-e az általa képviselt eszmék?

hvg.hu: Tegyük fel, hogy Adyt lecserélnék, van olyan elfeledett költő, aki erre alkalmas lenne?

K. L.: Nincs. Ez nonszensz. A kánon úgy alakul ki, hogy az emberek évtizedek, netán századok távlatából megtalálják a nekik legjobbat. Az persze lehetséges, hogy az érdeklődés fókusza megváltozik, más lesz a fontos, és más neveket fedeznek fel a múltban. De kire cserélnénk le Adyt? Belőle nőtt ki a modern költészet.

hvg.hu: És ahogy a gyűlölet nem enyhült Ady iránt, úgy az ellene felhozott érvek is a régiek?

Reviczky Zsolt

K. L.: Az érvrendszer semmit sem változott. Felróják neki például, hogy szabadkőműves volt. A huszadik század elejére már az értelmiségi szakmát képviselők jelentős része belépett valamilyen páholyba, sikk volt. De ezek nem titkos társaságok voltak, ahol macskavért ittak és a nemzetállamokra fenekedtek... Ja és még egy fájó pont: Ady előre látta Trianont is. Jól tájékozottan már korán megírta, hogy baj lesz. Ahogy a magyar politikai elit bánik a királyság területén élő kisebbségekkel, az katasztrófában végződhet csak. Ő leginkább Erdélyt ismerte, és előre megjósolta a románokkal való konfliktus eszkalálódását. Nyilván ez sem illik bele a jelenlegi Trianon-koncepcióba.

hvg.hu: Amikor a Corvina főszerkesztőjeként könyveket válogat és szerkeszt, akkor gondolkodik azon, hogy a kánont is alakítja ezzel?

K. L.: A kánont az olvasók alakítják. Ez egy évtizedeken, évszázadokon át tartó folyamat. Sok olyan esetről tudunk, hogy valaki a korában felkapott volt, de azóta kikopott a kánonból. Ennek nagyon egyszerű a magyarázata: nem olvassák. Akit olvasnak, az benne van a kánonban, akit nem, az nincs.

Az persze tagadhatatlan, hogy a kánon alakítható hatalmi szóval is, például az oktatásban, de a hatékonysága igen csekély. Az ötvenes években komoly erők mozgósításával igyekeztek átírni a történelmi és az irodalmi kánont, aztán ez a kísérlet nyom nélkül elmúlt.

hvg.hu: A Petőfi Irodalmi Múzeumban volt egy beszélgetés nemrég, amelyen L. Simon László felvetette, hogy lehetne egy nemzeti könyvkiadási és -terjesztési vállalat, mint a dohánypiacon. Ez azért megszűrhetné, kik jutnak el a kisebb községekbe.

K. L.: Az állam mostanában valóban azt csinál, amit akar, de azért az kérdés, meg is éri-e befektetni az adófizetők pénzét egy ilyen projektbe. A kisebb településen azért nincs könyvkereskedés, mert nem kifizetődő az üzemeltetése. Aki nagyon be akar szerezni egy kötetet, megrendeli az interneten, vagy hozat egy nagyobb városból. Ha a kormánynak tisztességesek lennének a szándékai, akkor persze tudna segíteni. Éppenséggel támogathatná a könyvek terjesztését is. De ha nyitnak egy nemzeti boltot, amely csak egy szűkített kínálatot nyújtana a kormánynak kedves szerzőkkel, akkor ott ne várjanak nagy forgalmat.

hvg.hu: A nemzeti könyvtársorozat ilyen állami kínálatot nyújt.

K. L.: Az egy furcsa látványberuházás, amely első ránézésre tízszeresen túlárazottnak tűnik. Piaci alapon azonnal megbukna. A kultúra támogatása helyes cél, csak a megvalósítása csúszik el mindig. Most a Magyar Művészeti Akadémiára és a Kárpát-medencei Tehetséggondozóra öntötték rá a pénzt, de egyelőre nem látszik, mi lenne a haszna.

Bár Orbán János Dénes a minap azt állította, hogy az ő Előretolt Helyőrségük talán már erősebb brand, mint a Nyugat. Mondani persze ilyet is lehet, aztán majd ötven-száz év múlva visszatérünk rá.

hvg.hu: És költőként, versíróként hogyan tekint a kánonra?

Reviczky Zsolt

K. L.: Sehogy. Amikor az ember alkot, akkor egyedül van. Ki kell zárni minden külső befolyást. Még egyszer: a kánon az olvasó dolga. És ha eltelik elég idő, ki is kristályosodik. Ha megnézzük, hogy mit hozott létre a magyar nép a történelme során, akkor az időben visszafelé haladva egyre kevesebb dolog között válogathatunk már, de annál egyszerűbb is megmondani, mit tekintünk mindannyian értékesnek. A vita mindig a jelenkor és a közelmúlt műveiről szól, mert ezeknek az értelmezését áthatja egy nagyon erős ideológiai szembenállás, és ez torzítja az értékítéletünket. De ez alkotóként és olvasóként is kizárható. Hiába mondják valakinek ezer plakátról, kit kell olvasni, az első oldal után mindenki kialakítja a saját véleményét, és ha nem tetszik neki, falhoz vágja a könyvet.

hvg.hu: A kánonnal való foglalkozás a művészi hiúság természetes velejárója, vagy konkrét anyagi célja van egy forráshiánnyal küzdő területen?

K. L.: Úgy érti, hogy sok az eszkimó, kevés a fóka? Van ilyen. De szerintem a művészetben ezt a két dolgot külön kell választani. Akit alkotás közben érdekel a kánon vagy a politika, az nem tud létrehozni jó műveket. Kizárt. Lehetetlen. De hogy a művészek az alkotáson túl, az életben próbálnak érvényesülni, az természetes. Haverkodnak esetleg a miniszterrel, a kurátorral, akivel kell. De ezt a művészetük minőségének megítélésénél nem szabad figyelembe venni.

hvg.hu: Korunknak van egy Adyja?

K. L.: Hűha. Nekem személyes örök kedvencem Kemény István, én az ő költészetét szeretem a legjobban. De ha most megkérdeznek ötven kortárs versírót, mindenki mást fog megnevezni. Olyan költő, aki viszonyítási pont lenne, akit mindenki követ, jelenleg nincs.

hvg.hu: Jól szűrjük le, hogy keserűen, mégis félvállról véve figyeli, ami a kánon körül zajlik?

K. L.: Ez pontos megfogalmazás. Támadni és rombolni mindig könnyű, építkezni viszont nehéz. Ott van például a Petőfi Irodalmi Múzeum. Tényleg az volt a baj, hogy néha felolvasott egy-egy liberálisnak tartott művész? A kitiltásukkal mit érnek el?

A közönség úgyis követi azt, akit szeret, akire kíváncsi. Ha szamizdatban kell terjeszteni, akkor majd úgy veszik. Ha nem a PIM-ben lesz a könyvbemutató, akkor majd egy romkocsmában.

hvg.hu: Szerzőként sem tart attól, hogy egy politikai nyilatkozat miatt majd nem fogják meghívni egy művelődési házba, vagy a gyerekverseivel az iskolákba?

K. L.: Majd meglátjuk. Egyébként azért vannak nehéz helyzetben a kánonfarigcsálók, mert az elképzeléseik homályosak. Amikor legutóbb, a 40-es, 50-es években nekiszaladtak ennek a kommunisták, akkor ők nagyon határozott elképzeléssel rendelkeztek arról, hogy mit várnak el a művészettől: segítse a proletárdiktatúra építését. Szerintük a „lélek mérnökeinek” ez volt a feladata. Most viszont nincs semmiféle iránymutatás.

Nem állt ki egy post-truth antibrüsszelista fidesznyik teoretikus sem, hogy elmagyarázza, mit várnak el a művészettől, és ha az alkotók ennek meg annak megfelelnek, akkor jó művésznek minősülnek, ha pedig nem, akkor a továbbiakban ne számítsanak erőforrásokra.

Nincs semmiféle kollektív eszméje ennek a rendszernek, pont a művészetekkel való viszonyukon látszik. Jordán Tamás jól meg is hekkelte őket, amikor pár hónapja kért egy listát, hogy tessék megmondani, kit játszhat a színház és kit nem. Megy a fű alatti kiszorítósdi, nyíltan senki nem vállal fel semmit. Bár áldozatok már vannak: miután Karafiáth Orsolyát megszólta Orbán János Dénes, két nappal később lemondták az egyik zsűriszereplését.

hvg.hu: Ez öncenzúrát szülhet. A hatalom nem elégszik meg ennyivel?

K. L.: Az öncenzúrához tudni kéne, mit várnak el, mihez kell igazodni. Alkotói oldalról ilyen tehát nincs. Az intézményvezetőkre viszont nyilván hat a jelenlegi vita. Nekik figyelniük kell az eseményeket, és akit például a Magyar Időkben negatív környezetben említenek, azzal vigyáznak, nem hívják meg vagy lemondják az előadását. A „legszebb”, amikor technikai okokra vagy alacsony előzetes érdeklődésre hivatkoznak, mint legutóbb Gálvölgyi János esetében.

hvg.hu: Gálvölgyi érdekes példa. Ismertek baloldali nézetei, dolgozik a Klubrádióban, de azért az ő művészetében nehéz találni politikai értelemben vett transzformációs erőt. A kánont újraírók nem a művészeti értékek alapján rangsorolnak, hanem az alkotók közéleti állásfoglalása alapján.

K. L.: Ha valaki nyilvánosan hitet tesz Orbán Viktor mellett, az biztosan jó pont. Ha ráadásul elfogadott művész teszi ezt, az pláne jó, arra nagy szüksége van a rendszernek. Na de nézzük meg közelebbről Orbán János Dénes interjúkban kifejtett esztétikai nézeteit!

Azt mondja: legyen egy kis haza meg szülőföld a versben, de azért minél szabadszájúbban kell írni a baszásról. Hát azért ez így még egy kicsit zavaros nekem.