Itthon hvg.hu/MTI 2018. november. 07. 08:17

Magyar sikertörténetet lát Kövér László Kolumbiában

Bogotába látogatott a magyar házelnök.

Kolumbia és Magyarország kapcsolatainak alakulását a déli nyitás sikertörténeteként jellemezte Kövér László, az Országgyűlés elnöke Bogotában.

2017-ben latin-amerikai exportunk több mint 34 százalékkal nőtt, Kolumbia Magyarország 5. kereskedelmi partnerévé vált a latin-amerikai térségben. A magyar állami ösztöndíjas kolumbiai hallgatók száma kimeríti a felajánlott keretet, amelyet a nagy érdeklődésre tekintettel a következő tanévtől megdupláznánk, negyven ottani fiatal számára megteremtve ezt a lehetőséget – idézi az Országgyűlés elnökét a közlemény.

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.