Itthon hvg.hu 2018. november. 05. 05:29

Influenza: a súlyos szövődmények elkerülése miatt érdemes kérni a védőoltást

A vakcina ugyan még mindig nem tökéletes, de az oltásszakértő szerint így is nagyobb biztonságban van az, aki beadatja.

Elsősorban a súlyos szövődmények elkerülése miatt érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást - írja a Népszava. A napokban megérkeztek a betegség elleni vakcinák, így már a héten megkezdődhet a krónikus betegek, az idősek és a várandós kismamák térítésmentes kampányoltása. Ócsai Lajos oltásszakértő a lapnak azt mondta: ugyan az influenza elleni vakcina nem tartozik a legtökéletesebb oltóanyagok közé, az oltás révén az egészséges oltott felnőttek 60-80, az idősek - akiknek az immunrendszere már eleve gyengébb - 40-60 százaléka elkerüli az influenzát.

A szakértő szerint a védőoltás valamennyi korcsoportban 60-90 százalékkal csökkenti a szövődmények, például a tüdőgyulladás kialakulásának esélyét, aki minden évben beoltatja magát influenza ellen, sokkal védettebb.

Ócsai szerint egyelőre nem tudni, az idén mely vírusok okozzák majd a járványt. A háziorvosoktól kérhető oltóanyag háromkomponensű, viszont nincs benne a 2017-ben rendkívül sok megbetegedést okozó influenza B vírus elleni anyag. Így akinek eleve nem jár a térítésmentes oltás vagy biztosabb védelmet szeretne a várható járvány idején, annak ajánlott a négykomponensű oltás. Ez a patikában vásárolható meg, de csak recept ellenében, körülbelül 3000 forintért.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.