Itthon hvg.hu 2018. október. 28. 13:07

Tévedésből majdnem agyonverte ismerősét egy férfi Budapesten

Valaki elvitte a kocsmából egy férfi táskáját, ő emiatt csaknem agyonvert egy ártatlan embert.

Súlyos sérülésekkel jelentkezett az orvosi rendelőben egy férfi pénteken a Józsefvárosban. Kiderült, egy ismerőse bántalmazta őt életveszélyesen, mert az azt gondolta, hogy neki köze lehet a táskája eltűnéséhez.

A két férfi még október 22-én ismerkedett meg egy VII. kerületi italozóban. A 34 éves F. Attila ezután felhívta a sértettet azzal, hogy eltűnt a táskája, és úgy vélte, a sértett vihette el. Ezután találkoztak is, hogy tisztázzák a dolgot, ami abból állt, hogy F. Attila súlyosan bántalmazta a sértettet. De mikor visszamentek a sörözőbe, kiderült, hogy a sértettnek semmi köze a táska eltűnéséhez.

F. Attila ezután bocsánatot kért, és mindketten hazamentek, a megvert férfi azonban rosszul lett, és az orvosnál derült ki, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett. F. Attilát ezután a rendőrség bevetési osztálya egy újpesti lakásban elfogta, és  életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint kezdeményezték a letartóztatását. (police.hu)

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.