A tényeket nem ismerni, hanem érezni kell – így tartják azok a populista, nacionalista erők, amelyek Európa-szerte a jövő májusi EP-választásokra készülnek. Ha a nyilvánosságot uralni tudják a témáikkal, akkor nyert ügyük van, ehhez azonban saját kommunikációs csatornák kiépítésére van szükségük. Az elmúlt hetekben öt másik európai szerkesztőséggel együtt a HVG is igyekezett utánajárni, hogyan igyekszik felülírni a valóságot az illiberális média. Mint kiderült, ezt a betegséget Magyarországon kívül is ismerik, legfeljebb itthon lényegesen előrehaladottabb stádiumban jár.
A statisztika azt mutatja, hogy Németországban harminc éves mélypontra sikerült szorítani a bűncselekmények számát, köztük az erőszakos cselekedetekét is. Márpedig a statisztika kíméletlen szárazsággal közli a tényeket. A populista német AfD ennek ellenére azt állítja: soha nem volt még annyi súlyos bűncselekmény, mint most. Ahhoz hogy a statisztika tudatos elferdítését újra és újra elmondhassa, olyan médiára van szüksége, amely hajlandó az állításait ellenőrizetlenül közölni.
Alternatív tényekhez alternatív média kell
| Orbán új barátjai |
| A HVG a következő hónapokban a francia Liberation, a lengyel Gazeta Wyborcza, a német die tageszeitung, az osztrák Falter és az olasz Internazionale szerkesztőségeivel közösen járja körbe, mi kötje össze a lázadásról álmodó politikai erőket Európában. |
– erre jutottak az európai populista mozgalmak Olaszországban és Németországban, Ausztriában és Lengyelországban, Franciaországban és Magyarországon. Különbözhet az elsőszámú közellenség, az eszközök nagyon is hasonlóak. Az elmúlt hetekben külföldi partnerekkel együtt a HVG is igyekezett feltárni, milyen lépésekben jutnak el populista pártok a világképüket közvetítő média felépítéséhez, és kezdik el kikezdeni, felzabálni az ellenségeiket. Ebben a kérdésben kevés a nemzeti sajátosság.
Íme a hét fázis, amivel a médiát maga alá gyűrik az illiberalizmust hirdető formációk.
1. lépés: építsd ki a saját platformjaidat
Lám, a Fidesz ellenzékből is kiépítette a saját felületeit 2002-t követően, és a hozzá hű üzletemberek el is tartották ezeket, amíg hatalomra nem jutottak – hangzik gyakran az irigykedő (vagy éppen dicsekvő) visszatekintés arra a bizonyos „elmúltnyolcévre”. A néhai Jörg Haider pártja, az FPÖ is hasonló tudatossággal kezdte el építeni saját médiafelületeit. Tíz éve finanszírozzák kitartóan a párt médiafelületeit. „Egy kommunikációs szükséghelyzetből igyekeztünk előnyt faragni”, mondta akkoriban Herbert Kickl, az osztrák populisták pártigazgatója. Aki ma belügyminiszter.
Ha azt gondolták, hogy Bayer Zsolt egy unikum, akkor érdemes a Zur Zeit kiadványait olvasni. A cikkeikből kiderült, hogy Bécs városában már mindenki olyan, mint a Bayern München „feketepétere”, az osztrák David Alaba, és a nyugdíjas otthonokba kell ellátogatni, ha az ember még látni akarja, milyen is volt egykoron ennek a városnak a képe. (Mondjuk, jobb, ha az osztrák aggastyánok pelenkáját cserélő személyzetet már nem veszik bele a vizsgálódásba.) Az FPÖ lapjai nyíltan „buziznak”, és az osztrák óvodák „faji keveredéséről” értekeznek.
Az osztrák szélsőjobb egyik legerősebb fegyvere a „cenzúrázatlan” honlap, vagyis az unzensuriert.at, amelynek kiadóvezetője egyben az FPÖ parlamenti frakciójának alkalmazottja. Ezen a pénteken éppen egy helyreigazítás volt a címlap első helyén, ami jól jelzi: nemcsak a cenzúra hiányzik, de az igazmondás is. A honlapon nemcsak németül, de angolul is olvashatjuk, hogyan védenek afrikai nemi erőszakolókat megvezetett polgárok, és miként lett a prostitúció városa Brüsszel a migránsok miatt. Heinz-Christian Strache pártja (az alkancellár példaképe Orbán Viktor) nyitva tartja az átjárót a legradikálisabbak felé is: az Info direkt hivatott erre a feladatra. A hitvallásuk világos,
a „rendszersajtót” szerintük már véresre lőtték 2016 folyamán, „most eljött az idő, hogy az információs háborúban a fősodornak számító média értelmezési fölényét eltöröljük”. És amióta az FPÖ kormányra került, azóta állami hirdetésekkel támogatja ezt a sajtóterméket.
Amit az osztrákok kitapostak, azt örömmel meg is osztják német elvbarátaikkal. Joachim Paul jelenleg az AfD tartományi képviselője Németországban, de korábban a már említett unzensuriert.at mindenese volt. Ő segített a populista párt berlini bázisán kiépíteni a „War-Room” név alatt futó tévéstúdiót. Ahogy az FPÖ TV közvetíti az osztrák szélsőjobb világképét, úgy már az AfD-News is saját híradókkal tud jelentkezni, hogy a „lügenpresse” gúnynév alatt elátkozott hagyományos médiát megkerülje.
Az AfD részéről őszintének is nevezhetjük azt, hogy a saját médiáját a függetlenség látszata nélkül építi fel: a berlini Bundestag egyik melléképületében, a frakció mellett alakítottak ki egy kékfalas stúdiót néhány reflektorral, és létrehoztak tíz munkaállomást is az „újságírók” számára. Aki meg szeretné nézni, mit művelnek a híreken, a stratégián és a szerzőkön is sokszor osztozkodó német és osztrák szélsőjobbos portálok, az keresse fel a Blaue Narzisse, a Compact Magazin és a Secession oldalait a német, valamit az alles roger? és a Wochenblick honlapját az osztrák tartalmakért. Bár néha németül sem kell tudni ehhez, hiszen az alternatív valóság egyik „harcosa”, Götz Kubiczek szívesen ad interjút a magyar kormánysajtó portáljainak is.
A nyelvi együttműködés ugyan akadozik a franciák felé, de ettől még a Rassemblement National (az RN, vagyis a Nemzeti Front újjászületésével alakult Le Pen-párt) hasonló utakon jár. Tavaly alapította meg Marine Le Pen unokahúga, Marion Maréchal a populisták új lapját. A L’Incorrect egy női magazin címlapjára emlékeztet, de nem divattippeket ad, hanem azon dolgozik, hogy „kitépje az 1968-as generációt a dugóból”.
Az igazi erőt azonban az internet kölcsönzi a Le Pen-pártnak. Akkora eléréssel rendelkeznek honlapjaik, hogy külön kifejezést alkottak rá Párizsban: „Fachospère“, vagyis fasoszféra.
Az egyik ilyen honlap az Fdesouche (a Francois deSouche rövidítése), amely az Origóhoz hasonlóan erőlteti a migrációval összefüggő negatív témákat. Egy francia elemző oldal, az Alexa becslése szerint 2016-ban a politikai weblapok tízes toplistáján a fasoszféra hét honlapja is szerepelt. És vannak olyan figurái, akik számára biztosított az átjárás a konzervatív sajtóba. Eric Zemmour például a Figaro szerzője, és Le Pen régi jelöltje a kulturális miniszter posztjára. Ezernyi provokációja közül az egyik leghíresebb, amikor Hapsatou Sy részben szenegáli származású műsorvezetőnek adásban azt mondta: az ön vezetékneve sértés Franciaország számára.
2. lépés: teremts saját „valóságot”
A populista, ahol tud, segít – derült ki idén tavasszal, amikor Orosz Márta, a közmédia korábbi berlini tudósítója rádöbbent, milyen trükkel gyűjti be a negatív németországi híreket az MTVA távozása óta. A trükk egyszerű: az AfD helyi politikusai vállalták a magyar televízió kamerái előtt az érintett átlagpolgár szerepét. Volt olyan párttag, aki egy vidéki kisvárosból dolgai intézése miatt utazott fel Hamburgba, így aztán oda beszélt meg találkát az M1 tudósítójával. Ott pedig egy random ház előtt mondta el, mi baja a szomszéd migránsokkal. Mondani sem kell, hogy a magyar nézők elől az MTVA mindezt elhallgatta, ahogy a kampányban megszólalt svédországi magyar nőről sem árulták el, hányszor került már összeütközésbe a törvénnyel.
De nem csak a magyar „közszolgálat” mutat a kölni szilveszteri szexuális bűncselekmények kapcsán megtévesztő módon egyiptomi képsorokat a Tahrír térről. „Ezt a fényképet eltitkolják előled, mert rajta azokat látod, akik Olaszországba akarnak átkelni a tengeren” – terjesztették a Lega köreiben pár hónapja egy emberektől zsúfolt kikötői fotó kapcsán. Hogy hol és mikor készült? 1989. július 15-én a velencei lagúnák partján, egy Pink Floyd koncerten, csak a színpadot vágták le róla.
Vagy ott volt Giovanni Titori vallomása. Az Aquarius menekülteket szállító NGO-hajó matróza arról beszélt egy videóban, hogy a „kimentett” migránsok meglepően jó öltözetben esténként a rulett-asztalnál ültek a hajó gyomrában. Négymillióan megnézték, 150 ezren meg is osztották a filmet. A legtöbbjük ma sem tudja, hogy Titori nem létezik, csak egy ismert troll kitalációja volt az egész. Bécs egyébként nem csak Lázár János rémálmainak helyszíne, de a francia L’Incorrect egyik friss tudósításának a témája is. A riporter szerint teljes kerületekben nem hallható már német szó, „üdv a második legnagyobb városban Isztanbul után”. (Az ötmilliós Ankarában fetrengenek a röhögéstől.)
Miközben körülöttünk elkendőzve tologatják a babakocsikat a nők, Magyarországon még ősszel is süt a nap
– írja a L’Incorrect cikkének szerzője. Az Orbán-kormány minden vád alól felmentve. Az RN lapja ugyanis sehol sem lát olyan diktatúrát, mint amilyenről a nyugati sajtó írni szokott. Az unzensuriert.at közben átveszi a magyar kormánymédia kedvenc témáját: nyugat-európai magyarok költöznek haza tömegével Németországból és Svédországból. A Wochenblick néha igazat is ír, például amikor hosszasan bemutatja Orbán húsvéti sonkát készítő videóját. (Erről találgatta a magyar kritikus sajtó, hogy a kormányfő mely strómanjának a földjén történhetett a felvétel).
3. lépés: tedd tönkre az ellenségeidet
Miközben a magyar kormány és sajtója listát vezet az ellenségekről és lejárattatásukra törekszik (kínos tévedésekbe bocsátkozva, mint lapunk újságírójával, Gergely Zsófiával kapcsolatban), a lengyel állam a törvény erejével igyekszik elégtételt venni.
„Csak egy ilyen buta, nyárspolgári országban uralkodhat el ennyire a paranoia”
– írta a lengyel államfő egyik nyilatkozata kapcsán Antoni Szpak. Most az ügyészség vizsgálja, hogy ezzel kimerítette-e „a lengyel nép megsértésének” tényállását. Tomasz Piatek nyomába egyenesen a katonai ügyészség eredt, mert a Gazeta Wyborcza újságírója feltárta Antoni Macierewicz honvédelmi miniszter gyanús kapcsolatait az orosz maffiával és titkosszolgálatokkal. Az ügyet csak akkor ejtették, amikor a miniszter a Jog és Igazságosság számára is tarthatatlanná vált, és menesztették. A vád egyébként a tárcavezetővel szembeni feltételezett erőszak volt!
És ha azt gondolták volna, hogy Soros-hálózatot csak Magyarországon szeret feltárni a kormánysajó, akkor még nem olvasták az alles roger? friss listáját. Az osztrák FPÖ magazinjában a milliárdos embereként sorolták fel az államfő, Alexander Van der Bellen mellett Wolfgang Schüsselt is. Pedig Schüssel (Orbán haverja) volt az, aki először kormányra emelte az FPÖ-t. Erre a listára is felfért mindenki az ország egyik nagy bankjának vezérigazgatójától a Falter hetilapon át különböző civil szervezetekig. A szélsőjobboldali összeesküvés-elmélet kifejtése után pár oldallal pedig fizetett hirdetésben keresett magának új rendőröket az osztrák belügyminisztérium…
4. lépés: használd a Facebookot vivőanyagként
A gyűlöletet terjesztő oldalak forgalmát elsősorban a Facebook garantálja, és ennek megfelelően építik erre stratégiájukat. És itt jön be a képbe a populista politikusok vonzereje a közösségi médiában. Ha valamit HC Strache megoszt az oldalán, akkor az sikerre van ítélve. Az FPÖ elnökének és Ausztria alkancellárának 790 ezer követője van (egy nyolcmilliós országban). A párt befolyása alá nem tartozó krone.at főszerkesztője, Richard Schmitt korábban megosztotta a dilemmáját a Strache által kifejtett tömegvonzásról. Ahogy megfigyelték,
ha egy történetüket a politikus megosztja a falán, akkor legalább másfélszeres szorzóval érkeznek hozzájuk az olvasók, amelynek természetesen anyagi vonzata is van.
Amikor egy politikus ilyen versenyelőnnyel rendelkezik, akkor kialakulhat egyfajta kísértés, hogy az FPÖ elnökének érdekes vagy személyének kedvezőbb címek szülessenek, hátha azokat is átveszi. A populisták mezőnyében egyébként Marine Le Pen az ezüstérmes másfélmillió követőjével, az aranyérmet hatalmas előnnyel Matteo Salvini tudhatja magáénak. Az olasz Lega elnökének hárommilliónál több követője van, így nem csoda, ha erre is építi teljes médiastratégiáját. Korábbi napilapjukat, a La Padniát leállították, az azonos néven futó rádiójuk már csak az interneten sugározza műsorát.
Minden kommunikáció a pártvezér Facebook-oldalán zajlik. Salvini politikai beszédet tart, miközben a videó hátterében négyéves lánya botorkál. Cukiság-kampányból azért a vizslás Jobbik-politikusoknak van mit tanulniuk. Máskor belügyminiszterként úszónadrágban ugrik egy lefoglalt maffia-villa medencéjébe. „Ti fizettek engem, csak nektek tartozom elszámolással” – mondja ilyenkor a kamerába. Nem kellenek tehát neki újságírók, akik közvetítenék vagy ellenőriznék állításait. Irányukba csak megvetést mutat. „Minden nap támadnak az újságokban és tévékben. De engem nem zavar, nem vásárolok újságokat” – mondta. Strache pedig szekundál: mindegy melyik újságot veszem meg, melyik tévét kapcsolom be, mindenütt az agymosott hírszolgáltatás, így nem csoda, hogy az emberek az alternatív médiát keresik.
Orbán Viktor ebben a kérdésben kilóg a sorból. Hatszázezernél több Facebook-követőjének egyfajta miniszterelnöki naplót vezet "emberi" képekkel és közvetlenül elmondott videókkal. A magyar kormányfő az udvari krónikásává tette a platformot, de ide nem kever semmi olyat, aminek nem ő lenne a főszereplője, ő nem oszt meg migránsvideót.
5. lépés: szűkítsd a nyilvánosságot
Aki még nincs hatalmon, az leginkább a saját magáról szóló tudósításokat tudja megszűrni. Nem csak nálunk történik meg, hogy a Lungo Drom bújócskát játszik a kritikus sajtóval. Az AfD is lazán kitiltja rendezvényeiről azokat, akiket gondol.
Volt már kongresszus, amelyre a nagy lapok mellett a német közszolgálat sem volt hivatalos. Igaz, előfordult, hogy a párt belső válságát mélyítő szélsőjobboldali portált nyilvánították nemkívánatosnak.
A sajtószabadság azt jelenti, hogy az FPÖ szabadon kiválasztja, mely újságírók jelenthetnek a választási bulijáról
– tudatta Kickl még 2015-ben az osztrák Falterrel. És ez a politikus most belügyminiszter, aki az állam képviseletében sem feledkezett meg ellenségeiről. Minap kiadott belső utasításában azt írta a rendőrség sajtósainak, hogy a Falter, a Der Standard és a Kurier csak a legszükségesebb információkat kaphatja meg. Aki viszont együttműködő, az mehet járőrözni is a fess osztrák zsarukkal. Kickl azt is meg akarta szabni, mely bűntényeket kell külön hangsúlyozni a média felé. Köztük voltak a szexuális indíttatású támadások. Korábban az osztrák belügy ezeket kétfelé bontva kezelte:
- ha egy szexuális bűntény történt, amelynek elkövetőjét elkapták, akkor az áldozat személyének védelme érdekében nem adtak hírt az esetről, nehogy a sértett beazonosíthatóvá váljon;
- ha viszont az elkövetőt kellett kézre keríteni, akkor a lehető legszélesebb nyilvánossághoz fordultak.
Kickl új politikája: felejtsük el az áldozat érdekeit, előbbre való a politikai haszon. Az osztrák kormány FPÖ által vezetett minisztériumai alapvetően megtagadják a kommunikációt a kritikus lapokkal, de sok konzervatív felügyelet alatt álló tárca is megválogatja, kivel beszél. Magyarországon és Lengyelországban pedig központilag tiltja meg a párt- vagy kormányzati központ, mely lapokkal nem szabad az államapparátusnak szóba állnia.
6. lépés: szálld meg a közmédiát
Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az egykori közszolgálat állami sajtóvá silányításának forgatókönyvét Budapesten írták. Itt alakult ki az a modell, amelyben a médiahatóságon és az MTVA-n keresztül Orbán Viktornak közvetlen parancsnoki láncolaton át felel az állami hírek főszerkesztője. Nálunk tették ingyenessé az MTI-t, hogy a kozmetikázott híreknek kiszolgáltassák az egész ágazatot. És a Kunigunda útján találták ki azt a céges konstrukciót, amelynek keretében mindenki szerződését átírhatták, kivéve az azonnal kirúgott 550 emberét. Ennek a folyamatnak legutóbbi mérföldköve Papp Dániel hírhamisító előléptetése vezérigazgatóvá.
A lengyel állami média hamar felzárkózott a magyar aljasságához. Míg az M1 az Operaháznál nem találta a tüntetőket, a PiS által áramvonalasított lengyel tévé „az ellenzék puccskísérletéről” beszélt, amikor 50 ezer ember tüntetett az igazságszolgáltatás bedarálása ellen 2017-ben. „Pedofilok védelmezőit” és „Soros György barátait” láttatta a tudósító, akik az utcai lázadással akarják a muszlim bevándorlók befogadására kényszeríteni az országot.
Ami Magyarországon és Lengyelországban már lezárult, arra most tesznek kísérletet az osztrák és olasz populisták. Strache esélyei egyelőre rosszul állnak.
Ő egyelőre azt akarja elérni, hogy az ORF finanszírozása változzon meg, és az állampolgárok által fizetett hozzájárulás helyett költségvetési tétellé váljon a közszolgálati média. Mi az értelme? Akkor mindig a kormánytöbbség határozhatja meg az ORF-nek szánt pénz összegét. Ha jól viselkednek, több jut a zsebekbe, ha rosszul, tizedelés lesz – ez a kalkuláció. A sajtó szabadságát így nyilván nem lehet garantálni.
Ennél jobb helyzetben van Salvini, akinek haverja, Marcello Foa került a RAI élére most októberben.
„Ez halálos döfés a közszolgálati média újságírói és irányítási függetlenségére nézve”
– mondja az olasz sajtószakszervezet. Foa nem csak a Lega vezetőjével ápol jó viszont, de kiváló kapcsolatai vannak az Ötcsillag Mozgalom felső köreivel is. Az új közszolgálati vezető nézetei ismertek, hiszen az Il Giornale oldalán vezetett blogot, amelyben az „abnormális melegekről” értekezett, szerinte az oltások veszélyeztetik a gyerekeket, a fősodor sajtótermékei pedig hazudnak. Azt mondják, Foa nagy rajongója Putyinnak. Csak úgy, mint Salvini. Most ő készül a RAI vezetőinek lecserélésére. Végre megszabadulunk a parazitákról, írta erre Luigi di Maio miniszterelnök-helyettes.
7. lépés: anyagilag fojtsd el a többieket
Igen, ez a cikk sosem érne véget, ha a magyar kormány pénzügyi trükkjeinek sorát leírnánk. Azt, ahogy a HVG által fizetett reklámadó finanszírozza részben az állami hirdetések nélkül életképtelen konkurenciát. Vagy ahogy az Origót lefejezték és eladták, a TV2-t egy oligarcha kezébe juttatták, a Népszabadságot beszántották, a Figyelőből pedig vicclapot csináltak. Hagyjuk is.
Az eszközök tehát ismertek voltak a Jog és Igazságosság számára is, amikor hatalomra kerültek Lengyelországban, és elkezdték hadjáratukat a Gazeta Wyborcza ellen.
Minden állami hely lemondta az előfizetését, de a teljes igazságszolgáltatásban is megtiltották a lap vásárlását. A mérete miatt korábban az állammal egy sor dologban együttműködő Wyborcza bukott minden költségvetési pénzt és hirdetést. A hatalom haragját látva nem egy magáncég is elállt a reklámoktól. A lengyel rendszerváltás legendás újságja durva leépítésekre és rendkívüli segélyre szorult, jelenleg túlélési harcát vívja.
Közben a PiS-kormány előkészítette törvényét a helyi média „visszalengyelesítésére”. Olyan paragrafust terveznek, amely a külföldi kiadókat távozásra kényszerítené, holott ez semmilyen formában sem felelne meg az uniós alapszerződésnek. A varsói kormánynak ugyanis nem tetszik, hogy az amerikai és a német lobbi eddig eredményesen védi sajtóérdekeltségeit. A TVN elhallgattatására hatalmas pénzbírságot szabtak ki például Varsóban, de a Discovery Networkkel a hátuk mögött ezt a meccset még az újságírók nyerték.
Egész Európában zajlik tehát a harc arról, mit tekintünk tényeknek, és kinek van joga azt állítani, hogy ismeri azokat. Egy azonban biztos: az EP-választások előtt a populista pártok eszközei minden korábbinál kegyetlenebbek és mocskosabbak lesznek.
A populista európai erők felemelkedését vizsgáló sorozatunk pár héten belül folytatódik.
