A Helsinki Bizottság szerint a közterületekről valóban eltűntek a hajléktalanok, de köddé nem váltak, a szállókba pedig alig mennek be.
A Népszava írta meg az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás alapján, hogy szerda éjfélig országszerte 101 otthontalant figyelmeztetettek azért, mert az utcán él. Két ember ellen pedig szabálysértési eljárás is indult, az egyik Gödöllőn, a másik Budapesten, ott egy 61 éves nőt vittek el.
A Népszava cikkében idézi Víg Dávid, a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programjának vezetőjét, ő azt mondta, a hajléktalanság büntetése semmit nem old meg, de cserébe sok pénzbe kerül. A gödöllői eset kapcsán kiemelte, hogy a 20 ezer forintos szabálysértési költség mellett maga az előállítás és az elzárás is pénzbe kerül, számításaik szerint
az egész eljárás költsége 250-300 ezer forintot is kitehet egyetlen hajléktalan ember esetében.
A szakértő azt is mondta, hogy a hajléktalan emberek problémája nem rendészeti, hanem szociálpolitikai és lakáspolitikai kérdés.
“A rendőrség forrásai is korlátozottak, az ő feladatuk a valódi bűnüldözés lenne”, tette hozzá Víg Dávid, hangsúlyozva, hogy ami most történik, csak „látványbeavatkozás”: tapasztalataik szerint bár a frekventált közterületekről valóban eltűntek a hajléktalanok, a szállókba jelentkezők száma nem emelkedett számottevően.