Itthon hvg.hu 2018. október. 18. 05:30

Plafonból kilátszó vezetékek, lemálló falak – így várja kis betegeit a Budai Gyermekkórház

Jól példázza az egészségügy konstans állapotát az az előtte-utána fotósorozat, amit egy olvasónk készített a Szent János Kórházhoz tartozó, Bolyai utcai Budai Gyermekkórházban. Csakhogy az „előtte” és az „utána” stádium között közel 3 hónap telt el, mégsem változott semmi, ráadásul egy gyerekekkel foglalkozó intézményről van szó.

A felvételeket készítő szülőnek alsós gyerekét kellett vizsgálatra vinnie a két különböző időpontban, így csodálkozott rá – és örökítette meg –, hogy ennyi idő alatt sem sikerült megoldani a problémát. A felvételek készítésének metaadatait ellenőriztük, mutatjuk kronológiai sorrendben:

A falon is látható nyomokból ítélve vagy beázás, vagy esetleg valamilyen belső meghibásodás miatt megbontották a mennyezetet a kórházi folyósón a liftnél, mindenesetre augusztusban így nézett ki:

Olvasói fotó

Mikor októberben vissza kellett vinni a gyereket egy újabb időpontra, mint mondta, nem hitte volna, hogy ugyanaz a látvány fogadja majd őket:

Olvasói fotó

És ha már ott volt, lefotózta ezt is, a helyszín ugyanaz, de ez már a gyermekszemészet várójában készült, illetve az oda vezető lépcsőházban:

Olvasói fotó
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.