Pelle János bizakodó, hiszen közeledik a Sorsok Háza megnyitása. Ezzel szerinte lassan lezárul a helyzet, hogy "a neológia vezetői vallási érintettségükre való hivatkozással obstrukcióhoz folyamodtak, ahhoz a hazai parlamentarizmus történetből ismert eszközhöz, amellyel a rendszerváltás óta akadályozták a holokauszt kutatását és oktatását". (Igen, a Mazsihisz Pelle szerint nem engedte oktatni és kutatni a vészkorszakot.)

A cikket történész-újságíróként jegyző Pelle szerint évek óta nyilvánvaló volt, hogy "ezt az obstrukciót fel kell adni, mert csődhöz vezet". Ez következett be a Mazsihisz számára akkor, amikor a magyar állam, illetve a beruházást kezdeményező Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKTTKK) egy másik zsidó szervezetet, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (EMIH) kérte fel arra, hogy vallási szempontból felügyelje, sőt tartsa is fenn a Sorsok Házát.

Az intézmény körüli évek óta zajló események lényegét úgy foglalja össze:

át lehet-e alakítani azt a képet, amely a magyar közvéleményben a XX. századi magyar történelem egyik legnagyobb tragédiájáról, a mintegy 550 ezer áldozatot követelő holokausztról él a magyar közvéleményben?

Pelle szerint az idősebb generációk kapcsán az a nehézség, hogy "felmenőik között voltak zsidó származásúak, a holokauszt áldozatai, illetve túlélői, emiatt neurotikusan reagálnak a témára". A fiatalok viszont unják az egészet.

Pelle ez után megpróbálja áttekinteni, miként alakult a holokauszt értelmezése az elmúlt évtizedekben. Történészek higgadt diskurzusára, racionális vitára esély sem volt 1945 és 1949 között, a népbírósági eljárások ideje alatt, a háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonása idején – állapítja meg Pelle a nyilvánvalót, hiszen a jelenről még sosem diskuráltak higgadt történészek, inkább forró fejű, saját hatalmi érdekeiket tekintő politikusok. Esetünkben a diktatúrát építő Magyar Kommunista Párt vezetői.

Pelle itt ugrik közel 40 évet, és azon kesereg, hogy "hiába kérdőjeleztek meg a történészek már a 80-as években bizonyos, a pártállami történetírásban meggyökeresedett tételeket (például a „Horthy-fasizmust”), az 1989–90-es rendszerváltás után felszínre törő szenvedélyes vita sem a holokausztról, sem az érte viselt felelősségről nem bizonyult termékenynek". Ha jól értjük, a holokauszt kutatásának az lett volna a célja, hogy a faji tömeggyilkosság nagy áldozatának, Horthynak emlékét tisztára mossák. Pelle ezt követően az "elmúltnyolcév" szemére veti, hogy a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyen (HDKE) 2006-ban, az MSZP–SZDSZ-koalíció kormányzása idején felavatott kiállítás forgatókönyvét előzetesen nem ismerte a közvélemény, még az intézmény kuratóriumának minden tagja sem.

A cikkíró szerint "a korabeli magyar állam felelősségére koncentráló kiállítás megnyitása után derült csak ki, hogy alig esett szó benne Auschwitzról, vagyis hogy mi lett a sorsuk az oda deportált magyar zsidóknak". Pelle azt érzi hiányosságnak, hogy nem mutatták be, hogy

"nem mindenkinek az útja vezetett azonnal a gázkamrába".

Félünk megkérdezni, hogy mit kellett volna ezzel a kitétellel kifejeznie a múzeumnak. Ugorjunk. Pelle ezt követően azért is szidja a Páva utcai intézményt, mert a HDKE "kimondhatatlan nevű" (nyilván szemben a KKTTKK-val), valamint "nem volt képes komolyabb kutatásra, tudományos munkára sem".

Pelle szerint többek között az itt felhozott állítások miatt "teljesen abszurd, hogy a Mazsihisz előzetesen lektorálni akarta a Sorsok Háza részletes forgatókönyvét, miután kiszivárgott információkra alapozva már jó előre történelemhamisítással vádolta a KKTTKK-t és elnökét, Schmidt Máriát". Hasonlóképpen megalapozatlan a jeruzsálemi Jad Vasem könyvtárigazgatójának állítása a Sorsok Háza koncepciójáról.

És hogy miért jobb a Sorsok Háza azon túl, hogy itt majd lesznek nem azonnal elgázosított emberek is Auschwitzban? "Az mindenképpen újdonság, hogy kiterjed az 1945 és 1948 közötti időszakra, a posztholokausztra, ami lehetővé teszi annak bemutatását, miképp manipulálták, állították politikájuk szolgálatába Magyarországon a kommunisták a holokauszt iszonyatos traumáját, miközben a „feketéző” zsidók elleni kampány részeként még attól sem riadtak vissza, hogy Miskolcon 1946. július 30-án és augusztus 1-jén lincseléseket rendezzenek". A Magyar Idők ezt a részt ki is emeli öles betűkkel. Lám, a magyar holokauszt múzeumának része lesz, hogy korábban politikai célokból nem megfelelően mutatták be a holokausztot! (Lehet, a következő budapesti múzeumban majd lehet termet csinálni a posztholokauszt további szakaszainak, a Páva utcának és Schmidt Máriának is.)

Pelle végül azzal zár:

Az, hogy a kiállítás létesítésében közreműködik a KKTTKK és az EMIH, a Mazsihisz pedig távol marad, garanciát jelent arra, hogy a főváros új szemléletű, hiteles, a hazai és a külföldi közönséget vonzó, nagyszabású létesítménnyel gazdagodik.