Volt idő, amikor Orbánt nem az illiberalizmus, hanem a liberalizmus jövője izgatta, amikor egy kedves ideológusa nem a nyugati létmód halálát, hanem szabad identitásválasztás szükségességét hirdette, és amikor a Corvinus mai rektora az elhibázott harmadikutas stratégiákért az antikapitalista, modernségellenes attitűdöt kárhoztatta. Lássuk hát a nyomtatott Századvéget, amelyet most parancsolt lábhoz a kormány.
1990 nem ma volt, a Fidesz is jó messzire távolodott a rendszerváltás hajnalán vallott világnézetétől és értékeitől, és ez elég jól nyomon követhető a Századvég folyóirat korai számain, amelyeket ismerős nevek szerkesztettek.
"A liberalizmus minimalizálni kívánja az állam gazdasági és politikai szerepét, és a kollektív érdekképviseleti intézmények befolyását. A szociáldemokrácia viszont szükségesnek tartja az állam jelenlétét a gazdaságban a konjunktúraciklusok ingadozásainak csillapítása érdekében, központi elosztási mechanizmusokkal kívánja ellensúlyozni a kapitalista piacgazdaság működése során kialakuló társadalmi egyenlőtlenségeket, és kollektív érdekképviseleti intézmények révén a túlzott hatalomkoncentrációt a gazdaságban és máshol." Ez a termetes mondat áll az 1990/1-es Századvég szám borítóján, amelynek központi témája az volt: mi lesz veled, magyar szociáldemokrácia?
A Századvég főszerkesztőjét ekkor még Gyurgyák Jánosnak hívták, a szerkesztők között pedig ott találjuk Kövér Lászlót (ma parlamenti házelnök) és testvérét, Kövér Szilárdot (a Fidesz cégfantomizációs botrányából ismert alakját), Orbán Viktort (ma leginkább Vidi-meccsekre igyekszik luxusrepülőn), Stumpf Istvánt (ma az Alkotmánybíróság tagja). Az akkor pedig még államellenes Orbánból mára az államközpontú kapitalizmus igaz híve lett – igaz, a szocdemek társadalmi egyenlőtlenségeket ellensúlyozni kívánó igyekezete nem jellemzi.
Az első lapszámban interjú olvasható Kovács András szociológussal, aki Tamás Gáspár Miklósra mint a szociáldemokrácia kritikusára hivatkozik – ő ma már nem jobboldali szabadelvűként, hanem újbaloldaliként bírálja a szociáldemokráciát. A lapban szerzőként szerepel Vajda Mihály a marxizmusból akkorra már kiábrándult filozófus, a Lukács-óvodából indult, aztán a Fideszt is istápoló, azóta elhunyt filozófus Bence György, Solt Ottília, az SZDSZ elődje, a SZETA (Szegényeket Támogató Alap) legendás alakja vagy Vágvölgyi B. András, a Magyar Narancs egykori főszerkesztője, filmrendező.
Az 1990/2-es szám címe: Népiek és urbánusok – egy mítosz vége?
"Végóráit éli a népies-urbánus ellentét: Magyarországon is beköszöntött a tömegdemokrácia korszaka, amely az értelmiség által artikulált ellentéteket a tömegpártok számára értelmezhetetlenné, idejétmúlttá és végső soron feleslegessé teszi."
Ezt a 28 éves tételt mintha a mai kormányoldali kultúrharcos hevület mintha még nem érzékelte volna. Olvasható benne annak a Bogár Lászlónak a szerzőtársként íródott gondolata, aki ma azt vallja: "A világ kaotikus örvénylésének legmélyebben fekvő oka az, hogy bár a nyugatias modernitás az egész világot a saját létmódjának átvételére kényszerítette, ám erről a létmódról egyre inkább kiderülni látszik, hogy zsákutca az emberi lét számára". 1990-ben még ő is máshogy gondolkodott:
"Etnikailag sokszínű világunkban – és különösen Közép-Európában – az identitásválasztás szabadsága alapvető személyiségjog kellene legyen, annak minden garanciájával az általános tolerancia társadalmi közegében (...) álljon szabadságában bárkinek, hogy ne válassza a magyar nép-nemzeti identitást, hanem őrizze kisebbségi identitását, a nép-nemzeti, minden polgárra kiterjedő lojalitási kötelességek megtartásával."
Az 1991/1-es szám borítóján a tételmondat a következő: a posztkommunista államoknak nem csak lemásolniuk kéne a nyugati országok demokratikus intézményeit, mert az túl költséges, "akkor cselekednének helyesen, ha a nyugati államok mai gyakorlata helyett a civil társadalom és a korlátok közé szorított kormányzás korábbi hagyományait és eszméit vennék alapul". A Liberalizmus egykor és ma Századvég-számba két ikonikus liberális filozófus, Ludassy Mária és Kis János is adott cikket, olvashatunk a civil társadalom újjászületéséről – John Gray tanulmányában arról is ír, a totalitárius állam haldoklik, bármilyen kísérlet a feltámasztására, mint pl. Kína, középtávon halálra van ítélve.
Végül lássunk egy idézetet a 13-as számból, amely a politika és etika kapcsolatát boncolgatja. Lánczi András, a Corvinus rektora (borítóképünkön ő látható Kötcsén), aki maga fogalmazta meg a HVG-ben, hogy a NER-féle uram-bátyám viszonyok annak politikai részét képezik, nos ő is jegyez egy tanulmányt. Tételmondata pedig így szól:
"Tézisem a következő: a modernkori magyar politikai nyomorúságért, a kudarcos harmadikutas kísérletekért, melyeknek ma is megvan a táptalaja, a modern politika és erkölcs lényegének meg nem értése és az ebből kialakuló antimodernista, kapitalizusellenes mentalitás a felelős."
