Itthon hvg.hu 2018. szeptember. 13. 18:26

Megbüntették a fideszes polgármesterjelöltet, mert megint iskolában kampányolt

Nem ez az első ilyen eset, László Tamás már visszaesőnek számít.

Megbüntette a Fővárosi Választási Bizottság a XV. kerület fideszes polgármesterjelöltjét, amiért egy iskola tanévnyitó ünnepségén kampányolt – írja a 24.hu. László Tamást már napokkal ezelőtt elmarasztalta a testület az akciója miatt, akkor azonban csak a „jogsértő tevékenység” folytatását tiltották meg neki. Egyik riválisa, Németh Angéla viszont fellebbezést nyújtott be a bizottságnak, így végül László nem úszta meg ennyivel: 200 ezer forintos büntetést kapott.

A fideszes jelölt a Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola tanévnyitóján vett részt néhány nappal ezelőtt, ahol a választási bizottság szerint szabályos kampánybeszédet mondott: ismertette programját és a többi jelöltet kritizálta.

Nem ez volt az első eset, hogy László Tamás iskolában kampányolt: tavasszal szintén a Kontyfa előtt narancsot és fideszes tollat osztogatott a gyerekeknek. Akkor az aktivistákat az igazgató felszólította a távozásra, de ők maradtak. A választási bizottság akkor is elmarasztalta a jelöltet.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.