Itthon hvg.hu 2018. szeptember. 08. 22:06

Győzött a NER: lemondott az alelnök, akire berágott a Los Angeles-i főkonzul

Apró, de annál szemléletesebb történet ez: lemondott a Los Angeles-i Magyar Ház alelnöke, miután Széles Tamás főkonzul ki akarta rúgatni őt egy kormánykritikus kommentért. Amerika a véleménynyilvánítás szabadságának országa, csak nem a magyarok számára.

Augusztus közepén megírtuk, hogy magánemberként közzétett kormánykritikus kommentje miatt próbálta meg eltávolíttatni a Los Angeles-i Magyar Ház alelnökét, Sárvári Álmost az ottani főkonzul, Széles Tamás. A főkonzul felhívta Sárvári főnökét, Pereházy Miklóst azzal, hogy menessze az alelnököt. Ez nem történt meg, és akkor Pereházy azt nyilatkozta, hogy a Magyar Ház apolitikus intézmény ugyan, ám "mindenkit megillet a véleménynyilvánítás szabadsága, és ezt az alapjogot mi Amerikában nagyon-nagyon komolyan vesszük".

Úgy látszik azonban, hogy mégiscsak Széles Tamás akarata érvényesült, Pereházy ugyanis magyar idő szerint ma bejelentette, hogy Sárvári a Facebook-bejegyzést követő retorzió és a Magyar Házat érintő súlyos következmények eredményeként végül lemondott. Az elnök szerint a vitás szólásszabadsági felvetésből néhány hete modernkori boszorkányüldözésbe forult a Magyar Ház sorsa, az ügy sok kárt okozott a Magyar Háznak és annak vezetőinek, és mint mondja: a város magyar lakosságát kettéosztották az események. Szerinte az intrikák több évtizedes sikeres együttműködést tettek tönkre.

Pereházy kiemelte, hogy Sárvári Álmos lemondását érdemei elismerése mellett fogadták el. Sárvári levelét idézte a bejelentés sajtótájékoztatóján, amely szerint a volt alelnök a kormánykritikus kommentjét Szijjártó Péter oldalára írta, és a Sargentini-jelentésre reflektált, méghozzá az amerikai alkotmányos szabadságjogok szerint és az ottani politikai és társadalmi nyilvánosság részeként, mint magánember.

"Az ezzel kapcsolatban kialakult magyarországi hisztérikus sajtóhadjárat, és az azt követő helyi Los Angeles-i magyar közösség egy részének aggályos reagálása, a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház és a Los Angeles-i magyar főkonzulátus kapcsolatának jelenlegi állapota miatt, és az ezzel kapcsolatosan történtek eredményeként, állításaim és elveim megtartása mellett, ezennel lemondok" - fogalmazott Sárvári a levelében.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.