2018. szeptember. 07. 14:28 hvg.hu Utolsó frissítés: 2018. szeptember. 07. 14:31 Itthon

Tizenhárom és fél év börtönbüntetésre ítélték a kettős hajléktalangyilkossággal vádolt kamaszt

A fiút azzal gyanúsították, hogy mindössze 15 évesen egyetlen éjszaka alatt megölt két hajléktalant.

Tizenhárom és fél év börtönbüntetésre ítélte pénteken a bíróság azt a 16 éves fiút, aki tavaly áprilisban egyetlen éjszaka alatt két hajléktalant is megölt Tatabányán – írja az Index. A vádlott az utolsó percben változtatott vallomásán, azt mondta, hogy a második gyilkosságot nem egyedül, hanem egy Maci nevű ismerősével közösen követte el, és hogy valójában a férfi volt a felbujtója. A bíróság meghallgatta a Maci nevű gyanúsítottat, de nem találta megalapozottnak a fiú állítását.

Az ügyész szerint a 16 éves vádlott bűnös, mivel a helyszínen csak az ő véres lábnyomait találták meg, és a helyszíni kamerafelvételeken is csak őt látni, állítólagos társát nem. Az ítélethirdetés előtt a fiú anyja hirtelen szót kért, azt mondta, szerinte ha valóban a fiú követte volna el a brutális gyilkosságokat, akkor azoknak rajta is nyoma lenne – a két hajléktalant ugyanis puszta kézzel ölték meg, az anya szerint egy-két foltnak a gyilkoson is kellett lennie. A bíró csendre intette.

A fiú az iskolai magatartása és a rossz tanulmányi eredményei miatt már hétéves korában nyilvántartásba került a Gyermekjóléti Központnál, azóta pedig folyamatosan gondozásban volt. 2016-ban ő maga kérte, hogy vegyék állami gondozásba, mert úgy érezte, anyja csak az öccsét szereti, őt nem. Barátai szerint is érzelmileg elhanyagolt, problémás gyerek volt. A bíróság több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettében és kétrendbeli kifosztásban találta bűnösnek, aki így a fiatalkorúak börtönébe kerül, és leghamarabb a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.