Itthon hvg.hu 2018. augusztus. 27. 16:52

Autójukban élnek, hogy fizetni tudják gyermekük kórházi kezelését

Az egész egy törött lábbal kezdődött Ecseden. Azóta biceg a kisfiú, aki már nem is a szüleivel, hanem átmeneti nevelőotthonban lakik. A szülők pedig egy éve a főváros utcáin, az autójukban élnek, a pénz gyermekük gyógyulására kell.

Egészen szokatlan esetről számol be a Blikk. A most kilencéves Florentin 2016 júniusában eltörte Ecseden a bal combcsontját egy kerékpárbalesetben. A kisfiút a közelükben lévő kórházba szállították, ahol begipszelték a lábát, amit egy fémdróttal rögzítettek. A zárójelentés szerint Balogh Ferenc és Balogh Vera gyermeke meggyógyult.

Eltelt három hónap, és Florentin még mindig nem tudta sem nyújtani, sem behajlítani a térdét, és rá sem tudott nehezedni. Éreztük, hogy valami baj van, ezért elvittük egy másik kórházba. Ott, miután megvizsgálták, behívtak minket az orvosok, és elmondták: nagy a baj, az első helyen ugyanis a láb növekedési zónájába tűzték a kapcsot, és azonnal meg kell műteni a gyermeket, majd gyógytornára kell járni vele. Kiderült, hogy a későbbiekben a beavatkozás miatt növekedési rendellenességre számíthatunk: elképzelhető, hogy az egyik lába rövidebb lesz, mint a másik – mondta az apa a lapnak.

Mindent megtettek gyermekük gyógyulásáért, eladták a családi házukat, albérletbe költöztek, hogy a másik kórházba való ingázást, a gyógyszereket és a segédeszközöket, például a mankót kifizethessék. Az új zárójelentéssel a kezükben a szülők megkeresték az egykori lakhelyük közelében lévő kórházat is, ahol a betegjogi ügyvédhez irányították őket. Az ügyvéd arra kérte őket, ne pereljenek, a kórház a felelősségbiztosítása terhére sérelemdíjat fizet majd nekik, de ez azóta nem történt meg.

Időközben a másik kórház közelébe költöztünk, itt több a munkalehetőség is. Mindketten dolgozunk a feleségemmel, ám az albérletet nem tudjuk megfizetni, így a gyerekeket átmeneti nevelőotthonban helyeztük el, mi pedig már több mint egy éve az autóban alszunk, a munkahelyünkön fürdünk. Főzni nem tudunk, hideget eszünk. Amikor csak tudunk, együtt vagyunk a gyerekekkel, és minden vágyunk, hogy újra egyesülhessen a család. Florentin pedig még két év múltán is bicegve jár – folytatta az apa.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.