HVG: Nem nyolc-, hanem több mint tízmillióan voksolhatnának az áprilisi parlamenti választáson, ha a 18 év alattiak megkapták volna a szavazati jogot a 2011-es alkotmányozás során. Hiába szimpatizált azonban Orbán Viktor kormányfő is a javaslattal, „nemzeti konzultáción” elvetették az ötletet. De miért volna jó, ha már a csecsemők is kapnának – a szülők által gyakorolható – választójogot, ahogy ön évtizedek óta szorgalmazza?

Demény Pál: Nem követem a magyar politika minden rezdülését. Nekem például újdonság, hogy a miniszterelnök úr szimpatizált az Amerikában „Demény votingként” ismert elképzelésemmel. A javaslatom kétségkívül radikális változást hozna a választójogi rendszerben, ám messzemenően alátámasztható etikai érvekkel. Száz éve még eretnek elképzelésnek számított a nőknek járó választójog is. A gyerekek bevonása a szavazópolgárok közé talán csak annyira merész javaslat, mint egykor a szüfrazsetteké volt. Az utóbbi évtizedekben a legtöbb európai államban jelentősen megváltozott az ifjú és az idős korosztály aránya. Miközben az egyre nagyobb létszámú nyugdíjasnépességnek választópolgárként növekvő befolyása lehet a társadalompolitikai célok meghatározására, a gyermeket még vállalni képes korosztályok – csökkenő létszámuk folytán – egyre kevésbé tudják érvényesíteni érdekeiket az állami források elosztásakor. Ha új szavazóréteg – a kiskorúaké – jelenne meg a politika színpadán, a pártok szükségszerűen reflektálnának igényeire. Így a bölcsődék és más gyermekintézmények építése vagy például a korai iskoláztatás feltételeinek javítása a mainál nagyobb hangsúlyt kaphatna. Olyan korosztály parlamenti reprezentációja erősödne meg, amely 60-80 esztendőt fog még itt eltölteni.

MTI / Mohai Balázs

HVG: Mennyire kidolgozottak választójogi újításának részletei?

D. P.: A hagyományos családoknál a lányok nevében a mamák, a fiúk helyett pedig a papák voksolhatnának. További finomításra lehet szükség az úgynevezett mozaikcsaládoknál, hogy a gyereket ténylegesen nevelő szülő adhassa le a kiskorút megillető voksot.

HVG: Tartottak már bárhol is választást ennek megfelelően?

D. P.: A német Bundestagban zajlott már vita a bevezetésről, de a kereszténydemokraták által beterjesztett javaslat végül elsikkadt. Tokióban tudományos konferencia napirendjén szerepelt pár éve az elképzelésem, amely tavaly Oxfordban, tavalyelőtt pedig a Lomonoszov Egyetemen keltett figyelmet. A közjogi előírások közé azonban még sehol sem került be. Ilyen nem ortodox javaslat esetén ezen nincs is mit csodálkozni. A reformra persze nemcsak az említett erkölcsi megfontolások miatt volna szükség. A népesedési problémákból sokszor nagy hókuszpókuszt csinálnak. Az afrikai népességrobbanásról vagy a várható európai demográfiai összeomlásról kétségkívül sikerkönyveket lehet írni. Ám ha a közvéleményt szembesíteni akarjuk a valóságos helyzettel, kellő erővel kell tudni bemutatni, miért is életbe vágó probléma, ha egy társadalomban kevesen születnek. A gyermekek szavazati jogáról folyó eszmecsere mélyreható és termékeny vitát gyújthat be. Az alapvető probléma Magyarországon például az, hogy 1981 óta folyamatosan többen halnak meg, mint ahányan születnek. Ez a kontinens leghosszabb ideje csökkenő lélekszámú állama, ami a lakóit nem különösebben feszélyezi, mert a folyamat lassú és napi szinten alig észrevehető. Hosszabb távon azonban óriási a különbség: Magyarországon 1975-ben még 195 ezer gyermek született, tavalyelőtt viszont már csak 90 ezer.

HVG: Az utóbbi évtizedben itthon a demográfiai kérdéseknek szerényebb jelentőséget tulajdonító baloldali kormányok idején évente 7-8 százalékkal több gyerek jött világra, mint az élveszületések alakulását árgus szemekkel figyelő, azt nemzetstratégiai kérdésnek minősítő jelenlegi kabinet megbízatása során. A második Orbán-kormány most új csomagtól, elsősorban az úgynevezett gyed extrától várja a csodát.

D. P.: A régi támogatási rendszer egyes kondícióit javító intézkedések eredményessége az európai tapasztalatok alapján rendkívül kétséges. A magyarországinál nagyvonalúbb jóléti szolgáltatások ellenére száz németországi nő manapság átlagosan 140 gyereknek ad életet a népesség fenntartásához szükséges 210 helyett. Ez alig jobb adat a 130 körüli értéket mutató magyarországinál.

HVG: A legújabb előrejelzések szerint fél évszázad alatt 8,5 millióra fog csökkenni Magyarország lélekszáma a jelenlegi 9,9 millióról. Létezik pesszimistább forgatókönyv is, amely alapján csak 7,2 milliós lesz a lakosságszám 2060-ban. Mi lehet az oka, hogy itthon nem sikerül megszakítani a már-már szabadesésszerű zuhanást és a gyorsuló elöregedést, miközben más államok javítani is tudtak mutatóikon?

D. P.: Demokratikus államokban a kormánynak nincs közvetlen beleszólása abba, hány utódot vállal egy család. Bizonyos helyeken viszont nagyon is határozott direktívák hangzanak el ezzel kapcsolatosan. Putyin vagy Erdogan például időnként kijelenti, hogy a három a kívánatos gyerekszám. Az ilyen sugalmazásokkal én nagyon nem szimpatizálok, de kétségtelen, ha mindenki élne a gyerek nem vállalásának individuális jogával, az adott társadalmak egyszerűen ellehetetlenülnének. A fent citált számokról csak annyit, hogy azok valójában optimista előrejelzéseken alapulnak. A kutatók a jelenleginél lényegesen magasabb termékenységgel számoltak, követve az ENSZ hasonló kalkulációit. Én sajnos nem látok biztosítékot arra, hogy a szóban forgó folyamatok felfelé tendálnának. Ennek sokkal inkább az ellenkezője várható. Nem érzékelhető lényeges különbség a magyarországi és például a szlovák, a román, netán a cseh és a lengyel népesedési helyzet között sem. A demográfusok két európai sikerállamról szoktak csak beszélni, Franciaországról és Svédországról. A születések száma azonban még azokban is elmarad attól, ami a népesség hosszú távú reprodukcióját garantálná.

HVG: Milyen bevándorlási politikára kényszerülhet Magyarország a következő évtizedekben?

D. P.: A nyitott kapu elvének alkalmazásával természetesen itt is orvosolhatók a népesedési problémák, hiszen bőven vannak dél-ázsiaiak és afrikaiak, akik örömmel jönnének Magyarországra. Nem biztos azonban, hogy a közvélemény ezt lelkesedéssel fogadná. A tapasztalatok szerint még az Európán belüli migráció is komoly feszültségekhez vezethet.

HVG: A jelenlegi kormány a középosztályt célozza meg népesedéspolitikai intézkedéseivel, miközben a munka nélküli szegények, cigányok gyermektámogatási rendszerét hagyja elinflálódni. Vajon megengedheti-e magának Magyarország, hogy elutasítsa az úgynevezett megélhetési gyerekvállalást, amikor húsz-harminc év múlva esetleg más nyelven beszélő, más kultúrájú bevándorlók tömeges letelepedését kell ösztönöznie?

D. P.: Nehezen tudnék véleményt mondani olyan kérdésekről, amik helyi tapasztalatok nélkül aligha válaszolhatók meg. Nézetem szerint persze elfogadhatatlan minden – akár jövedelmi, akár társadalmi helyzeten alapuló – diszkriminatív politika. A népesedési intézkedések esetében viszont nemcsak arról van szó, hogy szülessenek gyerekek, hanem hogy kétéves korukban például legyen lehetőségük bölcsődébe járni, ahol jó felkészítést kapnak iskolai tanulmányaikhoz. Így válhatnak ugyanis felnőttként a társadalom produktív tagjaivá.

HVG: Akad olyan magyar demográfus, aki szerint a jelenlegi kondíciók mellett a magyar társadalom életgörbéje nem hosszabb két-háromszáz évnél. Reálisnak tartja ezt a prognózist?

D. P.: A különböző évjáratok nagyságát mutató demográfiai korpiramis, ami valamikor tényleg úgy nézett ki, mint egy egyiptomi piramis, a valóságban egyre inkább a feje tetejére álló alakzatnak látszik. Katasztrófa-forgatókönyvek helyett én inkább azzal foglalkozom, miként lehet ráébreszteni a fiatal felnőtt korosztályokat a gyermekek nem vállalásának konzekvenciáira. Ehhez az egyik eszköz a már említett kiterjesztett szavazati jog lehet. Egy hosszú távú radikális reformnak viszont ki kellene terjednie például a nyugdíjrendszer gyökeres átalakítására is. A gyermekek felnevelésekor hozott áldozatokat az állam azzal ismerhetné el, hogy később az általuk befizetett nyugdíjjárulék egészét vagy legalábbis jelentős hányadát átutalja az őket felnevelő nyugdíjaskorú szülőknek. Az ilyen radikális reform, amit én sikertelenül javasolok ugyancsak évtizedek óta, komoly hatással lenne a generációk közötti kívánatos egyensúly helyreállítására. Nagyon bízom abban, hogy a magyar demográfusok és közgazdászok közreműködésével a nem túl távoli jövőben e terv részletes változata a hazai kormány elé kerülhet, majd annak kezdeményezésére eljut Brüsszelbe is. Magyarországnak és Európának elsőrangú érdeke, hogy elkerülje a népesség csökkenésével összefüggő marginalizálódást és a geopolitikai súlyvesztést.

Az interjú a HVG 2014/05-ös számában jelent meg.