Az április 8-i eredmény mély változásokat indított be az ellenzékben és a kormányoldalon egyaránt. Az egyharmad gondjai látványosabbak, pártjaik kvázi az intenzív osztályon vannak még, és nem tudni, melyik tud felépülni a választási vereségből. A kétharmad problémáit sokan érezhetik a Fideszen belül édes tehernek, de attól még komoly konfliktusokká is kinőhetnek. Ez itt a heti belpolitikai elemzésünk.
Jaj, az ellenzék szörnyű formában van!
A magyar sajtó két dologban tud jelenleg egyetérteni minden árkon és bokron át,
- hogy a kánikula emberpróbáló,
- valamint hogy az ellenzék egy kalap szerencsétlenség.
A kritikus médiában április óta megy az egyharmadnál is gyengébb politikai pártok ostorozása, ennek leglátványosabb epizódja az volt, amikor az LMP válságtanácskozást hívott össze, amiért róla negatív színben mernek írni. Újabban viszont a kormányzati kommunikációs felületek is rátaláltak a szörnyülködésre. Atyai jóindulattal kérnek számon konstruktív ellenzékiséget, sajnálkoznak, hogy nem látnak hiteles arcokat a túloldalon. Gajdics Ottónak a képviselői fizetések emeléséről is az ellenzék töketlensége jut eszébe. De a Magyar Idők most pénteken is első három oldalát töltötte meg az ellenzék dolgaival, a címlapsztorit pedig arra építették fel, hogy a HVG csinált egy interjút. Szívesen – üzenjük innen is.
Hogy a kritikus sajtó foglalkozik az LMP önfelszámolásával, a Jobbik mély válságával, az MSZP eljelentéktelenedésével és hellyel-közzel még a DK-val is, az érthető. De a kormányzati felületek Orbán Viktorral harsogták április 8-át követően:
Magyarországon ellenzékváltás történt.
Az akkori kaján mosolyt viszont jelentősen hitelteleníti, ha mindössze négy hónappal később már azon sírnak, hogy mekkora válságban van az ellenzék. Hahó, ébresztő, ti mondtátok, hogy leváltották őket, megbuktak, az emberek újat követelnek! A jobboldali sajtó jelenlegi viselkedése olyan, mintha a kormánynak valójában az lenne az érdeke, hogy ne következzen be az ellenzékváltás. Nekik épp ez a társaság kell ellenfélnek.
A beteg továbbra is az intenzíven
Lehet, hogy nem ennek a cikksorozatnak a dolga, hogy igazságot tegyen az ellenzék jelenlegi viselkedése és helyzete kapcsán. Ugyanakkor tévesnek tűnik bármilyen elvárásokkal fordulni feléjük a jelen helyzetben. Orbánnak ugyanis igaza volt: szinte megsemmisítő vereséget szenvedtek. Olyanok még mindig, mint egy horrorbaleset után élet és halál között lebegő páciens az intenzív osztályon. Nem tudjuk egyelőre, hogy fel tudnak-e épülni, vagy milyen maradandó károkat szenvedtek el. Sokkal több ez, mint egy poszttraumás stressz.
Váltsanak hangnemet, sugallják közben az ellenzéknek a kormánypárti megmondóemberek megjátszott elemzéseikben. Már miért tennék? Most futott le a kampány, amelyben minden felületes állítással ellentétben igenis megpróbáltak valamit állítani Magyarországról és jövőjéről az ellenzéki pártok. Hogy ezek erőtlennek bizonyultak az Orbán által láttatott civilizációs háborúval szemben, azt mind tudjuk. Most pedig közeli választások nélkül próbálkozzanak konstruktív szakpolitikai meglátásokkal? Ugyan mire mennének azzal szemben, hogy egymilliárd afrikai akarja megszállni egyedül a Kiskunságot?
Minden igyekezetük hiábavalónak bizonyult, ezt kéne most megemészteniük. Garantált, hogy nem fog menni pár hónap alatt. Lehet, hogy a 2019-es két nagy megmérettetésen is kódolva van a vereség az áprilisi bukás késői következményei miatt.
Az ellenzék azért vesztett, mert pártjai megosztottak voltak és gyengék. A Fidesz azért nyert, mert egységes volt és erős. És míg a parlamenti legitimitás ebből fakadóan meggyőző a Fidesz mögött, a választók számában épp akkora piaca volt áprilisban az ellenzéknek, mint a Fidesznek. Ha a jövőben a tavasszal kormány ellen szavazók találnak egységes és erős alternatívát, míg Orbán holdudvarában megszűnik a tábor egysége, és sok zászlóra bomlanak szét, akkor megfordulhatnak a parlamenti erőviszonyok.
Beleszédültek a győzelembe
Legyen ez a fordulat bármilyen valószínűtlen jelenleg, Orbán van olyan előrelátó, hogy a legrosszabbra is felkészül. Nem nehéz belátni, hogy a fenti helyzet miatt érdeke a kormánynak sajtójával együtt eljátszani az aggódót, és folyamatos foglalkozással víz felett tartani az ellenzéki pártokat. Nekik nem kell ellenzékváltás, csak amíg Orbánnal együtt tud kuncogni a frappáns megfogalmazáson a NER elitje. Legszebb öröm, a káröröm, ugye. Ha azonban valaki tényleg leváltja a Gyurcsány Ferenctől Toroczkai Lászlóig tartó NER-statisztákat, akkor lesz először valódi bajban a Fidesz.
Az ellenzék agóniája látványos, még akkor is, ha különböző megfigyelők másként is magyarázzák annak okát vagy tüneteit. Az április 8-i választás azonban nemcsak számukra hozott drámai változást, hanem a Fideszben és holdudvarában is. A győzelem feletti öröm jobban eltakarja azt, hogy ez számukra is megrendítő erejű volt.
Nekik azt kéne megemészteni, hogy egyedül maradtak, övék a pálya, a bíró és az ellenfél is.
A Fideszben nyolc éven keresztül mondhatták, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megtenni, mert az már felesleges támadófelületet adna az ellenségnek. Mostanra nem maradt ilyen kifogás. Orbán elhitette táborával és annak véleményformáló elitjével, hogy rendkívüli képességű, nemzetközi jelentőségű politikus, aki elhozta a végső győzelem esélyét a magyar jobboldal ellenfeleivel szemben.
- Miért maradhat mégis olyan sajtó, amely nem a hatalomnak tapsol?
- Miért kapnak még állami pénzeket nem kormánypárti művészek?
- Hogyan kutathatnak a kormány társadalomképével ellentétes irányba tudósok?
- És miért ne mondhatnánk ki, hogy a közelgő Trianon-centenárium kapcsán a határrevízió a távlati cél?
Orbán Viktor problémája, hogy a tábora csak azért egységes, mert állandó harcban áll, és ezért mindenki alárendeli magát a fővezér akaratának. Fegyelem és éberség, elvtársak! A táborban azonban nincs egységes álláspont arról, mi a jó művészet vagy a megfelelő tudományos cél. A jobboldalon is vannak, akik nyitottabbak (szitokszóval liberálisabbak), mások az egyháznak akarnak nagyobb befolyást, és vannak szép számmal nemzeti radikálisok is, akik minden elhajlást balliberális átoknak látnak. A Fidesz mostani nagy győzelme után minden árnyalat magát egyedül igaznak tartva követelhet magának kompromisszum nélküli uralmat Orbántól.
A Fidesz vezénylőtábornoka eddig el tudta mondani, hogy a fegyelem szükséges az apokalipszis lovasaival folytatott harcában. De hol vannak azok a lovasok? Ki fél Tóth Bertalantól vagy Sneider Tamástól? Ki tudja egyáltalán, milyen párt elnökei ők?
Az április 8-i eredmény mély változásokat indított be az ellenzékben és a Fideszben egyaránt. Az előbbi a túlélésért harcol, és könnyen lehet, hogy a demokrácia feltámadása szempontjából nem is lenne baj, ha némelyik párt elvesztené ezt a küzdelmet. A kormánypárton belüli átalakulások érdekesebbek, és egyelőre nehezen belátható a kimenetelük. Orbán Viktor hiába kapott minden eddiginél erősebb személyes hatalmat, táborának egyben tartása neki sem lesz egyszerű feladat.
Minden politikai apátia ellenére izgalmas idők jönnek Magyarországon. Csak gyomor kell hozzá.
