Itthon hvg.hu/MTI 2018. augusztus. 03. 05:09

Vészesen fogyatkoznak a Balaton szabadstrandjai

Alig húsz olyan település van már csak a tó körül, ahol ingyenesen lehet fürödni

Egyre kevesebb a szabadstrand a Balaton körül: az idén már alig húsz olyan település maradt, ahol van ingyenes, fürdésre kialakított partszakasz – írja a Népszava. A lap szerint ráadásul egy szabadstrand fenntartásának költsége évi több tízmillió forintra rúg, ezért az önkormányzatok jobban járnak, ha fizetős strandokat alakítanak ki – a Magyar Turizmus Zrt. ugyanis csak ezek fejlesztését támogatja, a szabadstrandokét nem.

Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere a lapnak azt mondta: a város éves szinten több tízmilliót költ szabadstrandjára. Balatonmáriafürdőn a központi fizetőstrand mellett hét szabadstrand is van: az előbbiből évi 12-14 millió forint bevétele van a településnek, de még ez sem fedezi a szabadstrandok fenntartását.

A szabadstrandok eltűnéséhez nagyban hozzájárult a tó körüli telkek felvásárlása is: az utóbbi években Mészáros Lőrinc és Tiborcz István rengeteg területet (kempingeket és partszakaszokat) felvásárolt. Az ezekre tervezett fejlesztések pedig egyértelműen nem az ingyenesen strandolni vágyóknak kedveznek.

Néhány nappal ezelőtt a Hang oldal nevű civil kezdeményezés petíciót indított a balatoni szabadstrandok megmentéséért. Azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzatok hozzák nyilvánoságra a szabadstrandokra vonatkozó terveiket, és garantálják, hogy a következő 5 évben nem csökken az ingyenes partszakaszok száma – ha összegyűlik a szükséges 2000 aláírás, a szervezők megkeresik a polgármestereket az üggyel kapcsolatban.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.