Itthon hvg.hu 2018. július. 31. 14:47

Bálakötözővel fojtotta meg volt barátnőjét a kapuvári gyilkos

Az ügyészség attól tartott, hogy a férfi megszökne. Kedden letartóztatták.

Előre kitervelten elkövetett emberölés gyanúja miatt kedden jogerősen elrendelték egy férfi letartóztatását, aki július 27-én este megölte volt élettársát Kapuváron – tájékoztatta a Győri Törvényszék szóvivője az MTI-t.

Havasiné Kulcsár Petra elmondta, a Győri Járásbíróság megalapozottnak találta a veszélyt, hogy a 32 éves gyanúsított elrejtőzik, mert a férfi a tett helyszínéről is elszökött, és bizonyítékokat igyekezett eltüntetni.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közölte: a férfi péntek este azért kereste fel korábbi barátnőjét, mert nem tudta feldolgozni szakításukat. Kést, fémdrótot és bálakötöző zsineget vitt magával. A házban veszekedtek, majd a férfi a bálazsinórral hátulról fojtogatta a nőt, aki elájult.

A sértetthez a közben megérkező édesapja hívott segítséget, a gyanúsított eltávozott a helyszínről. A nőt kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.