Itthon hvg.hu 2018. július. 05. 08:48

Több épület kiürítésével indult a nagy budapesti bombamentesítés – videó

Reggel 8 órától megkezdődött a rendőrség által szerdán beharangozott lakosságvédelmi intézkedés Budapest I., V. és XI. kerületében. Elkezdenek dolgozni az Erzsébet híd lábánál a Duna alján talált világháborús bomba kiemelésén. A művelet tágabb körzetét 10 órától zárják le.

A lakosságvédelmi intézkedés keretén belül már elkezdték kiüríteni az alábbi épületeket, ahogy az az alábbi videóban is látható:

  • Döbrentei tér 2.
  • Várkert rakpart 7-8.
  • Várkert rakpart 9-11.
  • Várkert rakpart 13-17. számú lakóépületeket, valamint a Rudas Gyógyfürdőt.

A Várkert rakpart egyik lakója, egy idősebb hölgy a hvg.hu-nak azt mondta, nem csodálkozik, hogy ezen a környéken sokszor találnak háborús lövedékeket, mert ő itt élt már a háború idején, és a fővárosnak ezt a részét tényleg nagyon sok bombatalálat érte. Egy kismama pedig azt mondta, gördülékenyen mennek a dolgok, jól megszervezték a kiürítést.

Azok a lakók, akik nem tudnak hova menni, az Attila úti Petőfi Gimnáziumban húzhatják meg magukat, ott ellátásukra is felkészültek.

A robbanótest biztosítása miatt a hajóforgalmat csütörtökön már hajnali 4 órától korlátozták, várhatóan délelőtt 10 óráig a D1646,1 folyamkilométernél. 10 órától hajózási zárlatot rendelnek el a Lánchídtól a Nemzetközi V. Hajóállomásig, vagyis a Sörház utca vonaláig.

A 19-es és a 41-es villamos forgalmát a környéken leállították. A BKK a Facebook-oldalán azt írta, a 19-es villamos a Clark Ádám tér és a Rudas Gyógyfürdő között nem közlekedik, a 41-es villamos a Móricz Zsigmond körtér és a Margit híd, budai hídfő között terelve, a BAH csomópont és a Széll Kálmán tér érintésével jár. A 2-es villamos sem közlekedik a Kossuth Lajos tér és a Boráros tér között. Az 56A villamossal rövidített útvonalon, Hűvösvölgy és a Dózsa György tér között utazhatnak.

Az Erzsébet hídon közlekedő autóbuszok a hatósági zárás idején megosztva közlekednek, pesti végállomások felől a Blaha Lujza térig, a budai végállomások felől a Déli pályaudvarig vagy a Móricz Zsigmond körtérig.

A BKK a lezárások idején a metróvonalak igénybevételét ajánlja, a 2-es és a 4-es metró, valamint a 4-es és a 6-os villamos szükség esetén sűrűbben közlekedik.

MTI / Kovács Attila

A Duna egy szakaszán hajózási zárlatot vezettek be, ezért A D11-es és a D12-es hajójárat a Kopaszi-gát-BudaPart és a Batthyány tér között nem közlekedik.

Várhatóan délelőtt 10 órától a műveletek befejezéséig a rendőrök lezárják

  • a Budapest XI., Budai alsó rakpartot a Petőfi híd alatt, a Szabadság híd irányába,
  • a Budapest XI., Szent Gellért rakpartot a Szabadság híd budai hídfőjénél az Erzsébet hídig,
  • a Budapest I. és XI., Hegyalja utat a Budaörsi úti kereszteződéstől az Erzsébet híd irányába,
  • a Budapest I., Naphegy utca és a Kereszt utca kereszteződését a Krisztina körút irányába,
  • a Budapest I., Krisztina körutat a Dózsa György tértől az Erzsébet híd irányába,
  • a Budapest I., Lánchíd utcát a Clark Ádám tértől,
  • a Budapest I., Budai alsó rakpartot a Halász utcától az Erzsébet híd irányába,
  • a Budapest V., Pesti alsó rakpartot a Havas utcától az Erzsébet híd irányába,
  • a Budapest V., Astoriától a Szabad sajtó útját az Erzsébet híd irányába,
  • a Budapest V., Eötvös teret az Erzsébet híd irányába,
  • a Budapest V., Apáczai Csere János utcát a Március 15. tér irányába,
  • a Budapest V., Március 15. teret a Pesti alsó rakpart irányába,
  • a Budapest I. és V., Erzsébet hidat.

A Lánchídon nagy dugó alakult ki.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.