Itthon hvg.hu 2018. július. 05. 15:21

Központosításban már Orbánt idézi a kormány jogi csodafegyvere

Patyi András, vagy ahogy Orbán Viktor hívja, a bírságbajnok, már nem az NKE rektora, de nem kell félnie, hamarosan megint három intézmény élén állhat: az NVB és az Államreform Bizottság mellett ő lehet a Közigazgatási Felsőbíróság élén is.

Központosításban már Orbánt idézi az a Patyi András, akit a kormány kinézett a létrehozandó, sok kényes kérdésben döntő – ilyenek lehetnek a közérdekű adatigénylések – Közigazgatási Felsőbíróság élére – írja a HVG. Patyi, aki amúgy a közigazgatás egyik leginkább szakavatottabb szakértője, és akit Orbán Viktor csak bírságbajnoknak nevezett egy videó tanúsága szerint, egy kézbe fogta össze az általa elnökölt Nemzeti Választási Bizottság (NVB) rendjét. Az üléseken jelzi, milyen döntést vár el, és azt általában meg is szavazza a kormánypárti tagokból összeálló többség. Egyes esetek azt mutatják, Patyi megpróbál megfelelni a kormány elvárásainak: ilyen volt a vasárnapi boltzárról szóló népszavazás kopaszok általi ellehetetlenítése idején kialakított álláspontja, vagy a választás előtt kiadott állásfoglalás a területi listákról, amely által nehezebb volt visszaléptetni az ellenzéki jelölteket. A nagy álláshalmozó Patyi ma lemondott az NKE rektori címéről, így az Államreform Bizottság elnöki szerepe mellett megmarad a három vezető funkciója, ha a Közigazgatási Felsőbíróság élére is odakerül.

További részletek az e heti HVG-ben.

HVG
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.