Itthon hvg.hu 2018. július. 02. 12:38

Emmi: van létszámstop, de nem a mentőknél

Szélsebesen repült körbe a hír, hogy az Átlátszó szerint június 21-től létszámstopot vezetett be az Emmi a tárcához tartozó számos közintézménynél, köztük a mentőknél, múzeumoknál, színházaknál. Úgy tudják, erről levelet is kaptak az érintettek, de az Emmi nem válaszolt a lapnak. Most közleményt adott ki.

Megírtuk az Átlátszó híre alapján, hogy június 20-i létszámadatokat kért egy nappal későbbi e-mailjében tucatnyi közintézménytől az Emberi Erőforrások Minisztériuma személyügyi főosztályvezetője. A levélben az áll, hogy:

Tájékoztatom, hogy 2018. június 21. napjával létszámstop kerül elrendelésre, ennek megfelelően 2018. június 21. napját követően új, foglalkoztatásra irányuló jogviszony nem létesíthető a létszámstop feloldásáig. A tilalom kiterjed a már folyamatban lévő ügyekre is.

A címzettek között többek között ott van az Oktatási Hivatal, az Országos Mentőszolgálat, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, múzeumok, például a Ludwig Múzeum és a Szépművészeti Múzeum, színházak, így az Opera és az Operett, az Országos Széchényi Könyvtár vagy a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért.

Az Átlátszó kereste az Emmit, választ nem kaptak. A minisztérium most közleményt adott ki:

„A sajtóhírekkel ellentétben nincs létszámstop az Országos Mentőszolgálatnál. A kormány döntése érelmében a létszámstop kizárólag a kormányhivatali jogállású szerveknél, központi hivataloknál, valamint a fővárosi és megyei kormányhivataloknál (továbbiakban együtt: hivatalok) van érvényben. Az intézkedés célja, hogy a bürokrácia ne növekedjen, hatékony és olcsó államot teremtsünk meg. Ezt szolgálta a kormány- és járási hivatalok kialakítása, a háttérintézmények körének felülvizsgálata is.”

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.