Itthon hvg.hu 2018. június. 14. 05:31

Százan léptek ki eddig a Jobbikból

Novák Előd korábban tömegekről beszélt, akik elhagyták a Jobbikot, miután Toroczkai Lászlót kizárták. Ezt a párt szóvivője, Mirkóczki Ádám cáfolta.

Mirkóczki az ATV Egyenes beszéd című műsorában volt vendég szerda este, ott beszélt a kilépésekről. A cáfolat mellett hozzátette, becslése szerint nagyjából 100-an hagyták el a Jobbikot, de állítja, hogy ugyanennyien be is léptek azóta.

Bevallom, én is több kilépőre számítottam – mondta.

Arra a kérdésre, hogy megviseli-e a kilépési hullám, azt mondta: persze, hogy nem jó, de folytatniuk kell azt az irányt, amit elkezdtek. Nézőpont kérdése szerinte, mit lehet pártszakadásnak nevezni, például ha kilép egy ember, és alakít egy új pártot. Ugyanakkor úgy véli, ennek ellenére sem lehet pártszakadásnak nevezni azt, ami náluk folyik.

Korábban Volner János korábbi frakcióvezető arról beszélt, hogy Vona egyszer majd újra elnök lehet. Erre most Mirkóczki azt mondta, úgy gondolja, hogy a volt elnöknek még időre van szüksége. De kategorikusan nem cáfolt. Hozzátette: Vona Gábor következetesen azt tette, amit ígért, egy sikertelen választás után távozott a párt éléről. Arra a kérdésre, hogy lesz-e még Vona pártelnök, úgy válaszolt: fogalma sincs, de ha az a kérdés, hogy fog-e közéleti, politikai szerepet vállalni, igennel felel.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.